Fülszöveg:
MINDEN FORDÍTÁS ÁLDOZATOT KÖVETEL.
ÜDV A BLETCHLEY PARKBAN… AHOL SÁRKÁNYOK ÉLNEK.
London, 1923. Sárkányok repdesnek az égen és az utcák tüntetésektől hangosak, Vivian Featherswallow azonban nem aggódik. Ő a szabályok betartása szerint él, és jelenleg egy gyakornoki pozíció megszerzésére törekszik, melynek keretében tanulmányozhatja a különféle sárkánynyelveket, miközben mindent megtesz azért, hogy a kishúgát soha ne fenyegesse a harmadik kasztba kerülés veszélye.
Mire azonban éjfélt üt az óra, Viv váratlanul polgárháborút robbant ki.
A családját hamarosan letartóztatják, a húgának nyoma vész, őt pedig idegenek keresik meg egy rejtélyes munkával: törje fel a sárkányok misztikus nyelvének titkait, melynek segítségével a megbízói megnyerhetik a háborút. Ha sikerrel jár, ő és a családja újra hazatérhetnek. Ha elbukik, mind meghalnak.
Viv választási lehetőség híján elvállalja a feladatot, ám minél közelebb kerül céljának teljesítéséhez, annál inkább ráébred, hogy eddigi életét hazugságok sora övezte. Ezután pedig döntenie kell, hogy valójában kinek is az oldalán áll a háborúban.
"A félelem gyűlöletet szül, mely igába hajt sárkányt s embert egyaránt."
Véleményem:
Ha egy igazán különleges, szépen kidolgozott, beszélő sárkányos (!!!) fantasyra vágysz, akkor szerintem ez a történet neked íródott. Ha azt mondom, hogy szépen kidolgozott, akkor tényleg komolyan gondolom. Nem egy romantasyvel állsz most szemben, hanem egy politikai játszmáktól hemzsegő társadalomkritikával, ahol adva van egy poliglot főszereplő, aki akarva akaratlanul óriási bajt csinál.
Engem teljesen levett a lábamról a történet. Minden pillanatát szerettem. Nagyon tetszett, ahogy a nyelvekről írt a szerző. Egy-egy megtanult nyelv sok mindent ad hozzánk, a személyiségünkhöz. Viv szimpatikus főszereplő volt, valahol butácskának tűnhetett az önfejűsége, de az vesse rá az első követ, aki nem hasonlóképpen gondolkodna először, ha ebbe a helyzetbe kerülne. A sárkányok közül igazából csak Chumanát ismerjük meg, őt viszont nagyon szerettem, tetszettek a Vivvel lezajló párbeszédeik, sok igazságot kimondtak. ♥
"A nyelvek, azaz tulajdonképpen a szavak befolyásolásával egyben az emberek gondolkodásmódját is képesek befolyásolni."
Sajnos nem tudtam olyan gyorsan haladni a történettel, mint szerettem volna. A vége felettébb izgalmasra sikeredett, és nagyon várom a folytatást. :)
Értékelés: 5/5 ⭐
📚 Ha neked is megtetszett a történet, akkor az Anassa Könyvek (Agave Könyvek) oldaláról te is megrendelheted: Sárkányok nyelvén
A könyv adatai:Szerző: S. F. WilliamsonFordító: Kéri Andrea
Kiadó: Anassa Könyvek
Megjelenés: 2025.06.09.
Oldalszám: 464
Kötésmód: keménytáblás, élfestéssel
ISBN: 9786156507518
Eredeti cím: A Language of Dragons
Köszönöm szépen a recenziós példányt az Anassa Könyveknek! 💗



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése