N. Nagy Zoltán - Lelkek őrzője

N. Nagy Zoltán neve nálam már garancia a jó könyvre. A Babits-gyilkosságok trilógia után itt az új könyv, amely egyáltalán nem marad el színvonalban a sorozat mögött.

Kleinheincz Csilla - Ezüstkéz (Értékelés)

 

Fülszöveg:

Eltört a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.

Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról.

 

Véleményem /SPOILER/:

Nem könnyű megszólalni ezután a rész után sem. Ha valaki azt gondolná, hogy az első két résznél már nem lehet komorabb, akkor azt kell mondjam, hogy de, lehet. Az egész könyvöt átjárja egyfajta nyomasztó hangulat, azonban Emesével együtt érezzük a bizakodást, hogy majd ő lesz az a hős, aki megmenti Tündérországot, megmenti a Rengeteget. Aztán jön a kőkemény valóság, és Kleinheincz Csilla ott áll mellettünk, hogy a könyv felénél a nyakunkba zúdítsa a váratlant. Emese meghal. Amikor olvastam körbenéztem a szobában, hogy valakihez oda tudjak fordulni, hogy megkérdezzem, hogy ez most mi? Hogyan? Miért?

 

Azt hittem neki és Rabonbánnak jár a happy end, mert valahogy mindig olyan közel éreztem egymáshoz őket, mintha a történt fonala is afelé haladt volna, hogy nekik együtt kell lenniük. De ez nem az a mese. Ez nem is mese. Hanem a kőkemény valóság fantasyval megfűszerezve és mesei elemekkel átitatva. Sokkal komolyabb mondanivalóval van átszőve, mint egy romantikus szerelmi szál, és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt most nem ez a fontos, hanem a próbálkozás, a jobb világ elérése, majd az elbukás, a bűnhődés és vezeklés. Mert mindannyian próbálkozunk életünk során helyesen cselekedni, ami szándékainkkal ellentétben nem mindig sikerül. Hercsók a maga megtestesítője ennek. Azt hitte jót cselekszik, de csak még nagyobb problémát kavart. Az emberek, és ezesetben a tündérek is, gyakran beleesnek abba a hibába, hogy nem értékelik azt, amilyük van, és olyan dolgokra vágynak, ami a másiké. Hercsók irigyelte az embereket, mert csak egy életet élnek, nem születnek újjá régi életük emlékeivel, és azt az egy életüket próbálják úgy leélni, hogy a lehető legjobb legyen. Ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarta érni hibásak voltak, így meghasadt a világ.

 

Rabonbán Halállá válása sem volt előre sejthető, de legalább ő az, aki elérte azt, amire mindig is áhítozott, hős akart lenni. Ezt nevelték belé már fiatalkora óta, így az, hogy átvehette a Halál szerepét - és ezzel segít másoknak, de egyben meg is menti a világot -, fontos mozzanat volt életében. Emese végül a szabad akarat mellett dönt, és halála után eldöntheti, hogy újjá akar e születni, vagy eltávozik végleg, ez ad némi pozitív kicsengést a történetnek, de teljes feloldozást nem ad az olvasónak, és Lóna folyamatos veszteségei mellett nem csukjuk be boldogan a könyvet az utolsó oldal után. De ez cseppet sem von le a könyv értékéből. :)

 

Nincsenek szavak arra, hogy Kleinheincz Csilla milyen fantasztikusan szőtte ezt a történetet. Kiszámíthatatlan, izgalmas, tanulságos és valódi. Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik el szeretnének veszni egy másik világban, ahol folyamatos harc vár a szereplőkre. Nincs romantika, nincs vidámság, mégis húz magával a történet, mert tudni akarod hová lyukad ki a félig ember félig tündér Emese sorsa. Hogyan válik kislányból Ezüstkezűvé, és hogyan birkózik meg számtalan veszteséggel rövid élete során.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A levegő mindig körülvesz minket, mégsem vagyunk ennek tudatában, csak amikor lehűl, felmelegszik, szélként kavarog. Lélegzetvételeink zöme észrevétlen múlik el, pedig ezektől függ az életünk.”

 

„Nem tudom miért. De a tündérek – és az emberek – nagyon gyakran kevesebbnek mutatják magukat, mint amennyit szerintük érnek.”

 

„Nincsen mágiájuk, mégis több csodát tesznek, mint mi több élet alatt sem. Hibákat követnek el és tévednek, és minden tévedésük új és megváltoztathatatlan, csodálatosan egyedi.”

 

„Az igazi borzalmak mélyre ékelődnek.”

 

 

Kleinheincz Csilla - Üveghegy (Értékelés)

Fülszöveg:

A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.

Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

 

Véleményem:

Így második olvasásra sokkal jobban tudtam szeretni ezt a történetet. 2018-ban olvastam utoljára, akkor 3 év telt el az első és a második rész olvasása között, így lehet, hogy az volt a gond. Most közvetlen az első után olvasva sokkal jobban tetszett. A könyv két kisregényből tevődik össze: az Üveghegyből és a Kősárkányból. Az Üveghegyben végig Lóna gondolatait ismerhetjük meg, őt követjük, amíg próbálja újjáépíteni kapcsolatát lányával, Emesével. Emese kétlaki életet él, mert ugyan még iskolába jár, viszont iskola után van, hogy a Rengetegen keresztül átbiciklizve Lónánál tölti az éjszakát. Anyja háta mögött szervezkedésbe kezd, megkísérli feltámasztani apját, ám a lány nem tudja, hogy a holtak feltámasztása milyen következményekkel jár. A feltámadt emberek sárkánnyá válnak, akiket egy valami éltet, fel akarják falni szeretteiket. Emese is áldozatául esik apja szeretetének, és elveszíti jobb karját. Lóna pedig, hogy megmentse lánya és saját maga életét, elveszi István emlékeit, így csak a sárkány tudat marad, ami már nem akar ártani nekik. (Nem tudom miért, de az, hogy Emese elveszíti a karját teljesen kiment a fejemből, egyáltalán nem emlékeztem rá.

 

Innen indul a következő rész, a Kősárkány. Ebben a részben már nem csak Lóna gondolatait olvashatjuk, a hangsúly immáron Emesén van, de megjelenik Firene és Adél egy-egy fejezet erejéig is. Emese immár 16 éves. A vele egykorú gyermekek világfájdalma és sehová sem tartozása megkeseríti mindennapjait. Ha ez még nem volna elég gyászolja apját, akit másodszor is elveszített, és hiányzó jobb karja sem könnyíti meg az életét. Kleinheincz nagyon érzékletesen ábrázolta a tinédzserek problémáit és útkeresését.

„És tanulni. Itt is, ott is. Iskolapadban, egy tündér mellett ülve, könyvet olvasva, internetet böngészve, hátha a sok tudásmorzsa egyszer csak összeáll, hátha a birtokolt és nem hiányzó ismeretek érintkező és egyre táguló határa őt is körülrajzolja és meghatározza egy napon.”

Emese két útra is elmegy, hogy megtalálja önmagát. Ezeken az utakon számtalan kaland vár rá.

 

Az Üveghegy sokkal komorabb, kevesebb a cselekmény, sokkal inkább a belső vívódásokra helyezi a hangsúlyt. Mélyebb, komolyabb mondanivalóval rendelkezik. Nagyon érdekes a sárkányok jelenléte, kíváncsi vagyok, hová fut ki ez a történetszál. Rabonbánt nagyon hiányoltam ebből a részből, mert az elsőben ő vált a kedvenc karakteremmé. Remélem a zárókötetben több szerep jut majd neki. Az Ólomerdő 2007-ben debütált, hét évvel később (2014) érkezett a folytatás, az Üveghegy, a trilógia utolsó része pedig 2019-ben jelent meg. Már nagyon kíváncsi vagyok az Ezüstkézre.

Értékelés: 5/4,5 ⭐

 

Kedvenc idézeteim:

„Ki adott hatalmat a gyerekeknek, hogy így meg tudják ütni a szavukkal az anyjukat?”

 

„Ha megtagadsz, és ott maradsz közöttük, elsorvadsz. Tudom, mert én is elsorvadtam. Fölfal az a világ, megbénítja a szívedet. Félni fogsz, holott erős vagy, gyűlölöd majd magad, pedig szeretned kéne, nem engedsz el, amikor a kötél már gúzs és nem kapaszkodó, és az elől menekülsz majd, amire vágysz. Alattomos méreg az emberi, Emese.” (Lóna az emberi világról)

 

„Nem hiányzik, hogy azt mondd, nem számít a véleményük, mert ez nem igaz. De, igenis számít, mindenkié számít, azt viszont nekem kell eldöntenem, hogyan értelmezem, és mihez kezdek vele.”

 

„Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne kerüljenek elő. Megismételhetetlen , soha vissza nem térő lények, akikkel ébren sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk hát sokáig őket.”

 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.”

 

„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”

 

 

Kleinheincz Csilla - Ólomerdő (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.

 

Véleményem:

Az Ólomerdőre egy volt egyetemi tanárom hívta fel a figyelmemet, és már akkor, az első rész olvasása után beleszerettem ebbe a világba. Azóta eltelt körülbelül 5 év, most újra kezembe vettem a sorozatot, hogy végre elolvashassam a lezárást is, ami nemrég jelent meg, mivel a második kötet igen sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Öt évvel később csak halványan derengett a történet, de mindennél jobban emlékeztem arra az érzésre, amit ez a történet kiváltott belőlem. Egyszerűen imádtam akkor és most is. Kleinheincz Csilla annyira mesterien, meseszerűen fogalmaz, hogy néha meg-megálltam egy-egy mondatnál, hogy újra elolvashassam, annyira szép íve volt a mondatnak. Élmény volt olvasni a hosszú, több soron átívelő mondatokat, amelyeket a rövid és velős mondatok váltottak fel, így lett kerek egész és élvezhető a történet.

 

Mindig furcsa egy olyan világról olvasni, ami olyan helyeken játszódik, amiket ismerünk. Mert az, hogy New Yorkból, vagy akár Londonból nyílik egy átjáró egy másik világba nem annyira szürreális, mint az, hogy jelen esetben Gödöllőről léphetünk át Tündérország földjére.

 

„Az úttesten már látta a szürke ködöt, amely – ahogy István közeledett felé – megszilárdulva erdővé állt össze. Egy darabig egyszerre sétált a Gödöllőn átvezető út szélén és a megfoghatatlan, füsttörzsű fák között, és a két világ, az igazi és a mesebeli, egyaránt lehetett volna képzeletének szüleménye.”

 

Főhősünk, Emese, Gödöllőn éli mindennapjait, anyja évekkel ezelőtt eltűnt az életéből, de egyvalamit megtanított neki már kislánykényt: ígéretet csak akkor tegyen, ha azt komolyan is gondolja, mert különben a megszegett ígéretnek ára van: egy-egy kificamodott boka, vagy akár egy rettenetes hasfájás. A Tündérvilág törvényeit be kell tartani, és Emese, akinek anyja tündér volt, sem mentes ezen törvények alól. Mese, ahogy apja becézi, nem tud sokat a Tündérek világáról, mert a kislányként hallottakat valahogy elfelejtette. Egy nap azonban apja után kezd kutakodni, és megtalálja anyja padláson hagyott dolgait. Amikor meglátja ezeket, hirtelen eszébe jut minden, és elindul a Rengetegbe megkeresni a szüleit.

 

A Rengetegben, ahol a mágia és a varázslat lakozik nem minden olyan, mint amilyennek Emese azt elképzelte. Útja elején megismerkedik Rabonbánnal, aki egyeséget ajánl neki, Emese azonban nem fogadja el, úgy vág neki a Rengetegnek. Itt számtalan veszély és izgalom vár a lányra. A történet egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót. Ha nem akciódús éppen, akkor a múltba tekintünk vissza, hogy megismerjük Emese anyja, Lóna és testvére, Firene történetét. Szépen lassan végül számunkra is kitisztul a kép, hogy miként és hogyan keveredett ebbe a történetbe Emese apja, és hová tűnt Lóna oly sok évvel ezelőtt.

 

A történet fantasy, mesei és népmesei elemeket egyaránt tartalmaz, azonban egyáltalán nem érződik mesének a történet. Egyáltalán nem vidám, kicsit borongós, baljós hangvétele van a történetnek, mégis húzza magával az olvasót egész végig. Kleinheincz sok elemet kölcsönzött a mesékből, mint pl. Firtos/Tartód figurája, sárkányok, hattyúvá változó emberek, Üveghegy, stb.

 

Ebben az első részben tehát megismerhetjük Tündérországot, egészen pontosan az Ólomerdőt. Számtalan veszélyen és kalandon keresztül követjük Emesét, amíg kislányból felnőtté nem válik a könyv végére. De a történet itt nem ér véget, folytatódik a sorozat második részében az Üveghegyben. Külön kiemelném a gyönyörű borítót, valamint az illusztrációkat az egyes fejezetek előtt. Nagyon igényesek és találóak voltak.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak, ki-ki az életével irányíthatja csak. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”

 

„- Nem akarom, hogy emberek között nőjön fel. Semmit sem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van. Ti bármit megtesztek… és nem fizettek.”

 

„A meséket érteni kell, nem megélni.”                                   

 

„Mögötte az erdő felkavarodott, körvonalai elmosódtak. A valóság, az emberek világa úgy kapta fel hátára és sodorta el a messzeségbe, akár a szél a zsinegjét vesztett papírsárkányt, és mögötte üres maradt az ég.”

Naomi Novik - Ezüstfonás (Értékelés)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Amikor az erdőben meggondolatlanul henceg képességével, felkelti a fák között kísértő, zord, jégtestű lények, a sztarikok királyának figyelmét. A névtelen király lehetetlen feladatot tűz Mirjem elé, aki akaratlanul szövött cselszövésébe bevonja Vandát is, a parasztlányt, meg egy boldogtalan hercegnőt, akit a cár feleségének szánnak.

Csakhogy a cár, az ifjú Mirnácjusz sem az, akinek látszik. Gondosan őrzött titka az emberek és a sztarikok országát is fenyegeti. A rossz döntések között őrlődő Mirjem valószínűtlen szövetségeseivel indul felfedezőútjára, amely áldozatkészségét, erejét és szeretetre való képességét is próbára teszi.

A mítoszokból és tündérmesékből merítő Ezüstfonás varázslatos és sokrétegű története éppúgy elbűvöli majd olvasóit, mint Novik Rengeteg című, Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas regénye tette.

 

Véleményem:

Nagyon imádom Naomi Novik stílusát. Eddig két könyvet olvastam tőle, az Őfelsége sárkánya és a Rengeteg címmel, és mind a kettőt nagyon imádtam, azonnal beszippantott a történet. Sajnos ez az Ezüstfonásról nem mondható el. Kicsit csalódott vagyok, mert egyébként agyon dicsérik a könyvet, és 92%-on áll a molyon is, engem azonban nem győzött meg. Annyira akartam szeretni, de valahogy nem húzott magával ez a világ, pedig érdekes dolgokról ír Novik. Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy ténylegesen nem tetszett a történet, vagy csak rosszkor talált meg.

 

A történet középpontjában három lány áll, Mirjam, Irina és Vanda. Mindhármuknak más-más sors jutott, de egyben közös az életük, mégpedig a szenvedésben. Mirjam és Vanda éhezik, utóbbit apja még rendszeresen meg is veri, Irina pedig hiába gazdag, de csúnyácska lány lévén apja szinte semmibe veszi, mert nem hoz hasznot ilyen külsővel, tehát nem lehet gazdag férjhez kiházasítani. Nagyon tetszett a történetben, hogy végül mindhárman erős női karakterré növik ki magukat, akikre fel lehet nézni, sőt ők maguk oldják meg a gondokat, míg a férfiak csak passzív szemlélődővé válnak.

 

A történetet váltott szemszögből ismerhetjük meg, ami eleinte egy kicsit zavaró volt, mert nincs az egyes részek felett feltüntetve, hogy most kiről is van szó pontosan. A történet előrehaladtával már rá lehet ismerni, hogy most melyik történetbe kapcsolódunk be, de el kell telnie egy kis időnek. Sőt, újabb zavaró tényezőként még Vanda testvére Sztyepon, és Irina dajkája Margret is kap egy-egy fejezetrészt, így az ő kívülálló nézőpontjaikat is megismerhetjük. Véleményem szerinte rengeteg unalmas és vontatott része van a regénynek, amelyeket elhagyva ugyanolyan élményt nyújtott volna a történet.

 

Novik nagyon jól beleszövi a történetbe a fantasztikus és mesei elemeket egyaránt. Több mesei motívum is megjelenik a könyvben, köztük a hármas szám is, pl. sztarik király például háromszor ad ezüstöt Mirjamnek, hogy változtassa azt arannyá, stb. A sztarik király és Mirjem házassága pedig a Szépség és a szörnyeteget juttathatja eszünkbe. Tetszett, hogy a történet elején csak utalások vannak a sztarikokra, azonban nem kapunk róluk semmilyen információt, csak, hogy ott vannak valahol, de ha valaki vissza akar rájuk emlékezni, akkor hirtelen nem tudja, hogy mit is akart valójában. Ezzel az írónő elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, hogy mi is meg akarjuk ismerni ezt a rejtélyt.

 

Csak akkor olvass tovább, ha nem zavarnak a SPOILEREK!

A három lány története a tűz és a jég háborúján keresztül bontakozik ki. Csernobog a tűzdémon Irina férjének, Mirnácijusznak a testében élősködik, míg Mirjem a sztarikkirályhoz, a jég országának urához kényszerül hozzámenni. Mindkét lány a sajátjaiért küzd, a maguk módján minden tőlük telhetőt megtesznek. Súlyos döntéseket kénytelenek hozni a nagyobb jó érdekében.

 

Összességében nem volt rossz könyv, bár nem hozta az általam várt színvonalat és izgalmakat, ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt jó, sőt. Megvannak a maga szépségei és értékei. A feminista vonal különösen tetszett, hogy a lányok saját maguk vették kezükbe a sorsukat, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy azon változtassanak. A történet tartogatott izgalmakat (csak sajnos keveset), mélyenszántó gondolatokat, elmélkedéseket az emberi sorsokról és rengeteg mesei elemet.

 

Értékelés: 5/3,5⭐

Kedvenc idézeteim:

„Az igazság feleannyira sem szép, mint ahogy feltüntetik.”

 

„Az ajándék és a köszönet annyi, mint… egyszer elfogadni valakitől, amit adni tud, aztán visszaadni neki valamit, amikor szüksége van rá, amennyiben módunk nyílik.”

 

„A tettei következménye őrá csapott vissza, nem rád. Ha egy rabló kést lop, és megvágja magát, nem átkozhatja az asszonyt, aki élesen tartotta a kést.”

 

J.K. Rowling - Átmeneti üresedés (Értékelés)

Fülszöveg

Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városkát. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött háború tombol: gazdagok háborúja a szegényekkel, kamaszoké a szülőkkel, feleségeké a férjekkel, tanároké a tanítványokkal…
Mert Pagford nem az, aminek látszik, és Barry megüresedett önkormányzati helye a valaha megélt legnagyobb háborút robbantja ki a helységben. Ki fog győzni a szenvedélyektől, köpönyegforgatástól, döbbenetes leleplezésektől viharos választáson? A The Casual Vacancy (Átmeneti üresedés) a páratlan mesemondó új alkotása az első olyan regény, amelyet Rowling a felnőtteknek írt.

 

Véleményem:

Az első kétszáz oldal unalma után, annyira megszerettem a történetet, hogy amikor nem olvastam éppen, akkor is eszembe jutottak a szereplők, a sorsuk, hogy mi lesz velük. Egyfajta búskomorság vonul végig a regényen, egyetlen boldog pillanatot sem tudunk felfedezni benne. Pagfordban mindenki csak szenved, színlel és boldogtalan. A könyv közel tucat ember történetét meséli el, így az elején igen nehéz volt követni, hogy ki kicsoda, és milyen viszony köti őt a többiekhez. Merthogy itt mindenki ismer mindenkit, mindenkinek van véleménye mindenkiről, mint egy igazi kisvárosban/faluban, ahol hamarabb tudja meg édesanyád mit csináltál kint a haverokkal, mint te hazaérsz. :)

Barry Fairbrotherrel indul a történet, és az ő halála lesz a mozgatórugója az egésznek. Az általa hagyott űrt próbálja mindenki kitölteni. Nem csak a tanácsban, hanem a magánéletben és a hétköznapokban is. Ez számtalan konfliktushoz vezet. Damoklész kardja végig ott lebeg a szereplők feje felett, érezni lehet, hogy ez a sok fájdalom valami tragédiába fog fulladni, csak sejteni lehet, hogy ki lesz az áldozat. Rowling nagyon jól játszott a szereplőknek szánt idővel, mert mindenkit kellőképpen megismerhettünk, és „ítéletet mondhattunk” felette. Mindegyik szereplőnek megvan a maga tragédiája, de valahol legbelül ők is tudják ezt, csak nem tudnak/vagy nem akarnak ebből az ördögi körből kitörni.

A regény számtalan borzalmas történetet mutat be drogozásról, családon belüli erőszakról, nemi erőszakról, hátrányos helyzetűekről, megcsalásról, depresszióról és még sok másról. Olvasás közben már nem is tudod, hogy kit szánsz, kit sajnálsz a legjobban, szíved szerint kin segítenél. A mindennapi életből vett példák néha sokkal nagyobbat ütnek, mint a kitalált történetek. És ilyen emberek, mint Krystal Weedon, Colin Wall vagy Sukhvinder köztünk élnek a mindennapjainkban is. De mivel az emberek többsége hazaviszi a saját tragédiáit, az ember ritkán értesül róluk.

Ne akarjuk ezt a történetet összehasonlítani a Harry Potter történetekkel. Ha tudjuk külön kezelni a kettőt, akkor meglátjuk, hogy valójában ez egy szívszorító és remek (már amennyire tragédiák sorozatát nevezhetjük így) történet az emberi sorsokról. Arról, hogy a gyerekek milyen nehéz helyzetben vannak akkor, ha már eleve a szüleiktől is csak a problémákat látják. Amikor azzal kell szembenézniük, hogy a felnőtté válás sem megoldás, mert a felnőttek is számtalan problémával küzdenek, így nekik sincs kire felnézniük, nincs kiről példát venniük. Szerencsés az a gyermek, aki ebből ki tud törni, és nem húzza le származásának súlya.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a regény, bár az elején nem gondoltam volna, hogy szeretni fogom, és azt sem, hogy ennyire mélabús és tragikus ez a történet. Nem egy vidám olvasmány, viszont ha valaki a kezébe veszi, biztos visz magával valamit útravalóul.

Értékelés: 5/4 ⭐

Kedvenc idézeteim:

„Veszélyes dolog a választás, mert ha választunk, lemondunk az összes többi lehetőségről.”

„Amennyire Mócsing látta, az emberiség kilencvenkilenc százaléka beleesik abba a hibába, hogy szégyellik, kicsodák, lehazudják, próbálnak mások lenni.”

„Az emberek megijednek, ha őszinte vagy, mert ez sokkolja őket.”

„A nehéz dolog, a dicső dolog annak lenni, aki igazából vagyunk, még akkor is, ha az a személy kegyetlen és veszélyes, különösen akkor, ha kegyetlen és veszélyes. Van abban bátorság, ha nem álcázzuk az állatot, akik történetesen vagyunk.”

„ – A házasság mindig is rejtély a kívülállóknak – fogalmazott óvatosan. – Senki nem ismerheti igazán a feleken kívül. Így hát nem kellene ítélkezned, Gavin.”

Moskát Anita - Irha és bőr (Értékelés)

Fülszöveg:

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.

August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.

Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

 

Véleményem:

Azt kell mondjam, hogy Anita világszínvonalon is megállná a helyét. A Horgonyhely című könyve után most egy másik sötét világot tár elénk, a sapiensek és a fajzatok világát. Ha egy vidám és romantikával megfűszerezett fantasyra vágysz, akkor nem ez a te könyved, viszont, ha szereted azt a fajta fantasyt, ami kíméletlen, ami görbe tükröt tart a világ elé, akkor ez a könyv a tökéletes választás.

A könyv elolvasása után garantáltan nem fogsz ugyanúgy nézni az állatokra, mint eddig. Vagy így, vagy úgy, de kimozdítja a gondolkodásodat a komfortzónából. Ami még hátborzongatóbbá teszi ezt az egész történetet, az az, hogy Budapesten és Magyarországon játszódik, tehát olyan helyeken, ahol mi élünk, amelyeket ismerünk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem sokkal mélyebben érintenek az olyan fantasyk és scifi regények, amelyek kis hazánkban játszódnak. Olyan szürreálissá teszi az élményt, hogy ami a hétköznapjaink része, most fantasztikus elemekkel megspékelt történetekkel néz vissza ránk a könyvek lapjairól.

Fantasztikus volt ez a könyv a maga brutális és őszinte módján is. Anita olyan kemény témákat feszeget a regényben, mint a faji megkülönböztetés, az elfogadás, a vallás és a vallási fanatizmus. Mi az, ami még embernek/emberinek számít, és mi tesz egy állatot állattá. Vagy fel is tehetnénk a kérdést, hogy meddig ember az ember? Mi az a határ, amit ha átlép, már „állatként” emlegetjük? Nem sértés-e az állatokra nézve? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mind-mind megjelennek a történetben.

Három főszereplő köré épül a könyv, ahogy azt a fülszövegben is olvashattátok. August egy érdekes karakter. Dániából érkezett ide az NFSZ küldöttjeként, akinek célja, hogy minél tágabb körben fogadják el az emberek a fajzatokat, és legyenek egyenjogúak az emberekkel. Általa belecsöppenünk a politikába, a kampányokba, és megtudhatjuk, hogy ebben a világban nem mindegy, hogy mit és mikor mondunk. Mindennek megvan a helye és ideje, valamint a megfelelő szavak hozzá. Persze August is titkokat őrizget, amit most én nem fedek fel előttetek. :) Pedig erről lenne mit beszélni. (Majd talán egyszer írok egy spoileres értékelést is.)

Pilar a borzfajzat képviseli azokat az embereket, akiket a média irányít, akik azt hiszik a valóságnak, amit a tévében látnak és hallanak. Pilar is az átalakulása után egy hat láb hosszú négy láb széles szobában tengette mindennapjait és a Mézédes szenvedélyt nézte. Kívülről fújta a reklámszlogeneket, azt hitte, hogy minden úgy van, ahogy azt a tévében látta. Mikor kikerül onnan számtalan megpróbáltatáson megy keresztül. Mennyi ilyen emberrel találkozunk mi is életünk során, akik annyira készpénznek veszik a televízió által sugárzott tartalmat, hogy azt hiszik a való élet is olyan.

Kirill az őzfajzat, aki blogján keresztül mutatja be különböző szörnyű történeteket, amelyek a teremtés után történtek. Már a könyv első fejezete egy ilyen történettel nyit, és elszórva még találunk pár ilyen történetet a könyvben. Mind nagyon brutális. Anita nem fogalmaz finoman. Nem húzza el a mézesmadzagot az orrunk előtt, hanem belecsap a közepébe. Kőkeményen, tabuk nélkül írja le a véres eseményeket is. Már már magunk előtt látjuk mi is a brutális gyilkosságokat és csonkításokat.

Egyik karakter sem lopta be magát a szívembe, de mindegyiknek volt valami a személyiségében, ami szerethető volt. Nem lehet rájuk húzni, hogy negatív, vagy pozitív karakterek. Nem minden fekete vagy fehér, és ezt a történet jól ellensúlyozza. A fajzatok között is vannak olyan elvakult dogmákat követő egyének, akik csak azt tartják jónak, amit ők gondolnak. És ennek a véghezviteléhez bármi áron ragaszkodnak. Az emberek azt szeretnék, ha ők irányítanának, hiszen ők vannak többen, ők voltak itt először, a fajzatok pedig át akarják venni az uralmat. Mennyi hasonló történetet hallottunk már életünk során. Míg nem fogják fel, hogy nem lehet ráerőltetni magunkat másokra, míg nem értik meg, hogy egyik faj sem lesz felsőbbrendűbb a másiknál, addig nem tudnak békében élni egymás mellett.

Összességében úgy gondolom, hogy mindenkinek Moskát Anitát kellene olvasnia. :) Ez a könyv is egy mestermű. A tökéletesen kidolgozott világ, a legapróbb részletekig menő leírások az átalakult fajzatokról, mind mind azt bizonyítják, hogy Anitának irigylésre méltó képzelőereje van, és ezt szavakba is tudja önteni, ezáltal egy igényes fantasyt kap az olvasó a kezébe.

 Értékelés: 5/5 ⭐

Kedvenc idézeteim:

„Tízezrek változhattak át aznap. Tízezer állattestben bolondult meg egyetlen sejt, hogy dominósorként döntse magával a többit, tízezer báb hasadt fel a születések pillanatában. De arról nincs hír, hány puska dörren el ugyanakkor a hátsó kertben. Hány bábot tépnek fel, hogy ne menjen végbe az átalakulás. Hány gazda rángatja ki a megzavarodott sertést az ólból, hogy addig metssze el a torkát, amíg legálisan levághatja, nem pedig gyilkossá válik.”

„Még a csupasz sapiensek közt is akadnak bőven állatok, látvány ide vagy oda.”

„… a fajista megjegyzés, akkor is fajista, ha humorba csomagolják.”

„Pedig a világ olyan egyszerű: vagy ő esz meg másokat, vagy őt fogják megenni.”

„Személyi szám, adószám, vagy egészségbiztosítási adatok nélkül csak testek voltak. Nem látszott a Facebook-profiljuk, az ismerőseik száma, a családi állapotuk, a hírfolyamban megosztott macskás videók vagy a szülinapi köszöntések. Sehol az érettségi bizonyítványuk, az anyjuk neve. Nincs születési idejük, nincs telefonszámuk, se priuszuk, foglalkozásuk vagy lakóhelyük. Csak bőr és haj és fanszőr. Ha ruhát viselnek, az talán segített volna. Magassarkúban vagy öltönybe bújva a civilizáció látszatát kelthették volna, de csupaszon, ahogy egy fajzat bújik ki a karamellából, és ahogy az ember születik magzatmázasan, nem különböztek.”