Szép Zsolt - Kárpát Walzer (Értékelés)

Amikor kezembe vettem ezt a könyvet,egy kicsit elrettentett a nagysága. Nem egy átlagos méretű könyv, és annál apróbb betűkkel íródott. A szerző, Szép Zsolt fel is hívta rá a figyelmemet, hogy körülbelül 3 darab 300 oldalas regénynek felelne meg a terjedelme. Így elkönyveltem magamban, hogy akkor én most egy háromkötetes sorozatként fogom olvasni. Az eleje nagyon lassan építkezett. Sajnos én sem voltam egészségügyileg a helyzet magaslatán, amikor belekezdtem a regénybe, de bevallom egy kicsit vontatott volt számomra az első 100-150 oldal. Persze így utólag visszatekintve szükségszerű volt a lassú és körültekintő történetismertetést, még ha kicsit kusza módon is. Nehéz volt követni ezt az időben ide-oda ugrálást, mire valami érdekes dolog történt a jelenben, megszakadt a cselekmény, és több tíz oldalon keresztül valami (látszólag) jelentéktelen eseményekről olvashattunk. Megijedtem, hogy végül még sem nekem íródott ez a történet. 

Kleinheincz Csilla - Ezüstkéz (Értékelés)

 

Fülszöveg:

Eltört a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.

Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról.

 

Véleményem /SPOILER/:

Nem könnyű megszólalni ezután a rész után sem. Ha valaki azt gondolná, hogy az első két résznél már nem lehet komorabb, akkor azt kell mondjam, hogy de, lehet. Az egész könyvöt átjárja egyfajta nyomasztó hangulat, azonban Emesével együtt érezzük a bizakodást, hogy majd ő lesz az a hős, aki megmenti Tündérországot, megmenti a Rengeteget. Aztán jön a kőkemény valóság, és Kleinheincz Csilla ott áll mellettünk, hogy a könyv felénél a nyakunkba zúdítsa a váratlant. Emese meghal. Amikor olvastam körbenéztem a szobában, hogy valakihez oda tudjak fordulni, hogy megkérdezzem, hogy ez most mi? Hogyan? Miért?

 

Azt hittem neki és Rabonbánnak jár a happy end, mert valahogy mindig olyan közel éreztem egymáshoz őket, mintha a történt fonala is afelé haladt volna, hogy nekik együtt kell lenniük. De ez nem az a mese. Ez nem is mese. Hanem a kőkemény valóság fantasyval megfűszerezve és mesei elemekkel átitatva. Sokkal komolyabb mondanivalóval van átszőve, mint egy romantikus szerelmi szál, és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt most nem ez a fontos, hanem a próbálkozás, a jobb világ elérése, majd az elbukás, a bűnhődés és vezeklés. Mert mindannyian próbálkozunk életünk során helyesen cselekedni, ami szándékainkkal ellentétben nem mindig sikerül. Hercsók a maga megtestesítője ennek. Azt hitte jót cselekszik, de csak még nagyobb problémát kavart. Az emberek, és ezesetben a tündérek is, gyakran beleesnek abba a hibába, hogy nem értékelik azt, amilyük van, és olyan dolgokra vágynak, ami a másiké. Hercsók irigyelte az embereket, mert csak egy életet élnek, nem születnek újjá régi életük emlékeivel, és azt az egy életüket próbálják úgy leélni, hogy a lehető legjobb legyen. Ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarta érni hibásak voltak, így meghasadt a világ.

 

Rabonbán Halállá válása sem volt előre sejthető, de legalább ő az, aki elérte azt, amire mindig is áhítozott, hős akart lenni. Ezt nevelték belé már fiatalkora óta, így az, hogy átvehette a Halál szerepét - és ezzel segít másoknak, de egyben meg is menti a világot -, fontos mozzanat volt életében. Emese végül a szabad akarat mellett dönt, és halála után eldöntheti, hogy újjá akar e születni, vagy eltávozik végleg, ez ad némi pozitív kicsengést a történetnek, de teljes feloldozást nem ad az olvasónak, és Lóna folyamatos veszteségei mellett nem csukjuk be boldogan a könyvet az utolsó oldal után. De ez cseppet sem von le a könyv értékéből. :)

 

Nincsenek szavak arra, hogy Kleinheincz Csilla milyen fantasztikusan szőtte ezt a történetet. Kiszámíthatatlan, izgalmas, tanulságos és valódi. Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik el szeretnének veszni egy másik világban, ahol folyamatos harc vár a szereplőkre. Nincs romantika, nincs vidámság, mégis húz magával a történet, mert tudni akarod hová lyukad ki a félig ember félig tündér Emese sorsa. Hogyan válik kislányból Ezüstkezűvé, és hogyan birkózik meg számtalan veszteséggel rövid élete során.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A levegő mindig körülvesz minket, mégsem vagyunk ennek tudatában, csak amikor lehűl, felmelegszik, szélként kavarog. Lélegzetvételeink zöme észrevétlen múlik el, pedig ezektől függ az életünk.”

 

„Nem tudom miért. De a tündérek – és az emberek – nagyon gyakran kevesebbnek mutatják magukat, mint amennyit szerintük érnek.”

 

„Nincsen mágiájuk, mégis több csodát tesznek, mint mi több élet alatt sem. Hibákat követnek el és tévednek, és minden tévedésük új és megváltoztathatatlan, csodálatosan egyedi.”

 

„Az igazi borzalmak mélyre ékelődnek.”

 

 

Kleinheincz Csilla - Üveghegy (Értékelés)

Fülszöveg:

A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.

Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

 

Véleményem:

Így második olvasásra sokkal jobban tudtam szeretni ezt a történetet. 2018-ban olvastam utoljára, akkor 3 év telt el az első és a második rész olvasása között, így lehet, hogy az volt a gond. Most közvetlen az első után olvasva sokkal jobban tetszett. A könyv két kisregényből tevődik össze: az Üveghegyből és a Kősárkányból. Az Üveghegyben végig Lóna gondolatait ismerhetjük meg, őt követjük, amíg próbálja újjáépíteni kapcsolatát lányával, Emesével. Emese kétlaki életet él, mert ugyan még iskolába jár, viszont iskola után van, hogy a Rengetegen keresztül átbiciklizve Lónánál tölti az éjszakát. Anyja háta mögött szervezkedésbe kezd, megkísérli feltámasztani apját, ám a lány nem tudja, hogy a holtak feltámasztása milyen következményekkel jár. A feltámadt emberek sárkánnyá válnak, akiket egy valami éltet, fel akarják falni szeretteiket. Emese is áldozatául esik apja szeretetének, és elveszíti jobb karját. Lóna pedig, hogy megmentse lánya és saját maga életét, elveszi István emlékeit, így csak a sárkány tudat marad, ami már nem akar ártani nekik. (Nem tudom miért, de az, hogy Emese elveszíti a karját teljesen kiment a fejemből, egyáltalán nem emlékeztem rá.

 

Innen indul a következő rész, a Kősárkány. Ebben a részben már nem csak Lóna gondolatait olvashatjuk, a hangsúly immáron Emesén van, de megjelenik Firene és Adél egy-egy fejezet erejéig is. Emese immár 16 éves. A vele egykorú gyermekek világfájdalma és sehová sem tartozása megkeseríti mindennapjait. Ha ez még nem volna elég gyászolja apját, akit másodszor is elveszített, és hiányzó jobb karja sem könnyíti meg az életét. Kleinheincz nagyon érzékletesen ábrázolta a tinédzserek problémáit és útkeresését.

„És tanulni. Itt is, ott is. Iskolapadban, egy tündér mellett ülve, könyvet olvasva, internetet böngészve, hátha a sok tudásmorzsa egyszer csak összeáll, hátha a birtokolt és nem hiányzó ismeretek érintkező és egyre táguló határa őt is körülrajzolja és meghatározza egy napon.”

Emese két útra is elmegy, hogy megtalálja önmagát. Ezeken az utakon számtalan kaland vár rá.

 

Az Üveghegy sokkal komorabb, kevesebb a cselekmény, sokkal inkább a belső vívódásokra helyezi a hangsúlyt. Mélyebb, komolyabb mondanivalóval rendelkezik. Nagyon érdekes a sárkányok jelenléte, kíváncsi vagyok, hová fut ki ez a történetszál. Rabonbánt nagyon hiányoltam ebből a részből, mert az elsőben ő vált a kedvenc karakteremmé. Remélem a zárókötetben több szerep jut majd neki. Az Ólomerdő 2007-ben debütált, hét évvel később (2014) érkezett a folytatás, az Üveghegy, a trilógia utolsó része pedig 2019-ben jelent meg. Már nagyon kíváncsi vagyok az Ezüstkézre.

Értékelés: 5/4,5 ⭐

 

Kedvenc idézeteim:

„Ki adott hatalmat a gyerekeknek, hogy így meg tudják ütni a szavukkal az anyjukat?”

 

„Ha megtagadsz, és ott maradsz közöttük, elsorvadsz. Tudom, mert én is elsorvadtam. Fölfal az a világ, megbénítja a szívedet. Félni fogsz, holott erős vagy, gyűlölöd majd magad, pedig szeretned kéne, nem engedsz el, amikor a kötél már gúzs és nem kapaszkodó, és az elől menekülsz majd, amire vágysz. Alattomos méreg az emberi, Emese.” (Lóna az emberi világról)

 

„Nem hiányzik, hogy azt mondd, nem számít a véleményük, mert ez nem igaz. De, igenis számít, mindenkié számít, azt viszont nekem kell eldöntenem, hogyan értelmezem, és mihez kezdek vele.”

 

„Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne kerüljenek elő. Megismételhetetlen , soha vissza nem térő lények, akikkel ébren sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk hát sokáig őket.”

 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.”

 

„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”

 

 

Kleinheincz Csilla - Ólomerdő (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.

 

Véleményem:

Az Ólomerdőre egy volt egyetemi tanárom hívta fel a figyelmemet, és már akkor, az első rész olvasása után beleszerettem ebbe a világba. Azóta eltelt körülbelül 5 év, most újra kezembe vettem a sorozatot, hogy végre elolvashassam a lezárást is, ami nemrég jelent meg, mivel a második kötet igen sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Öt évvel később csak halványan derengett a történet, de mindennél jobban emlékeztem arra az érzésre, amit ez a történet kiváltott belőlem. Egyszerűen imádtam akkor és most is. Kleinheincz Csilla annyira mesterien, meseszerűen fogalmaz, hogy néha meg-megálltam egy-egy mondatnál, hogy újra elolvashassam, annyira szép íve volt a mondatnak. Élmény volt olvasni a hosszú, több soron átívelő mondatokat, amelyeket a rövid és velős mondatok váltottak fel, így lett kerek egész és élvezhető a történet.

 

Mindig furcsa egy olyan világról olvasni, ami olyan helyeken játszódik, amiket ismerünk. Mert az, hogy New Yorkból, vagy akár Londonból nyílik egy átjáró egy másik világba nem annyira szürreális, mint az, hogy jelen esetben Gödöllőről léphetünk át Tündérország földjére.

 

„Az úttesten már látta a szürke ködöt, amely – ahogy István közeledett felé – megszilárdulva erdővé állt össze. Egy darabig egyszerre sétált a Gödöllőn átvezető út szélén és a megfoghatatlan, füsttörzsű fák között, és a két világ, az igazi és a mesebeli, egyaránt lehetett volna képzeletének szüleménye.”

 

Főhősünk, Emese, Gödöllőn éli mindennapjait, anyja évekkel ezelőtt eltűnt az életéből, de egyvalamit megtanított neki már kislánykényt: ígéretet csak akkor tegyen, ha azt komolyan is gondolja, mert különben a megszegett ígéretnek ára van: egy-egy kificamodott boka, vagy akár egy rettenetes hasfájás. A Tündérvilág törvényeit be kell tartani, és Emese, akinek anyja tündér volt, sem mentes ezen törvények alól. Mese, ahogy apja becézi, nem tud sokat a Tündérek világáról, mert a kislányként hallottakat valahogy elfelejtette. Egy nap azonban apja után kezd kutakodni, és megtalálja anyja padláson hagyott dolgait. Amikor meglátja ezeket, hirtelen eszébe jut minden, és elindul a Rengetegbe megkeresni a szüleit.

 

A Rengetegben, ahol a mágia és a varázslat lakozik nem minden olyan, mint amilyennek Emese azt elképzelte. Útja elején megismerkedik Rabonbánnal, aki egyeséget ajánl neki, Emese azonban nem fogadja el, úgy vág neki a Rengetegnek. Itt számtalan veszély és izgalom vár a lányra. A történet egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót. Ha nem akciódús éppen, akkor a múltba tekintünk vissza, hogy megismerjük Emese anyja, Lóna és testvére, Firene történetét. Szépen lassan végül számunkra is kitisztul a kép, hogy miként és hogyan keveredett ebbe a történetbe Emese apja, és hová tűnt Lóna oly sok évvel ezelőtt.

 

A történet fantasy, mesei és népmesei elemeket egyaránt tartalmaz, azonban egyáltalán nem érződik mesének a történet. Egyáltalán nem vidám, kicsit borongós, baljós hangvétele van a történetnek, mégis húzza magával az olvasót egész végig. Kleinheincz sok elemet kölcsönzött a mesékből, mint pl. Firtos/Tartód figurája, sárkányok, hattyúvá változó emberek, Üveghegy, stb.

 

Ebben az első részben tehát megismerhetjük Tündérországot, egészen pontosan az Ólomerdőt. Számtalan veszélyen és kalandon keresztül követjük Emesét, amíg kislányból felnőtté nem válik a könyv végére. De a történet itt nem ér véget, folytatódik a sorozat második részében az Üveghegyben. Külön kiemelném a gyönyörű borítót, valamint az illusztrációkat az egyes fejezetek előtt. Nagyon igényesek és találóak voltak.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak, ki-ki az életével irányíthatja csak. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”

 

„- Nem akarom, hogy emberek között nőjön fel. Semmit sem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van. Ti bármit megtesztek… és nem fizettek.”

 

„A meséket érteni kell, nem megélni.”                                   

 

„Mögötte az erdő felkavarodott, körvonalai elmosódtak. A valóság, az emberek világa úgy kapta fel hátára és sodorta el a messzeségbe, akár a szél a zsinegjét vesztett papírsárkányt, és mögötte üres maradt az ég.”