Sarah J. Maas - Kingdom of Ash (Értékelés)

 

Nincsnek szavak arra, hogy mennyire imádtam ezt a sorozatot. Ez a rész egy tökéletes befejezés volt. Nagyon hosszú, de ez így volt jó, mert mindenkire jutott elég idő, mindenkit még jobban megismerhettünk, megérthettünk. Hatalmas nagy űrt fog hagyni a szívemben most, hogy már nem olvashatok több könyvet erről a világról. Fantasztikusat alkotott Sarah J. Maas. Azt hittem, hogy a Tüskék és rózsák udvara sorozatot nem tudja majd űberelni. De igen, tudja. :) Két problémám volt csak, az egyik, hogy nem volt két teljes napom, amikor tök egyedül, zavartalanul olvashattam volna, a másik pedig, hogy nincs több rész belőle. Pedig milyen jó is lenne még olvasni róluk!

 

Nem is tudom, hol kezdjek neki ennek a résznek az értékeléséhez. Baromi jól voltak felépítve az egyes fejezetek. Kb. a hajamat téphettem az összes után, mert mindig olyan pillanatban volt vége, hogy tovább kellett olvasnom. Persze nem mindig annál a résznél folytatódott, ahol olvasni akartam, kicsit dühös is voltam mindig. :D Mikor Aelinékről olvastam, és végre történt valami izgalmas, akkor hopp Manonékhoz ugrottunk egy fejezet erejéig, majd ott is történt valami váratlan, és akkor a következőben vissza Aelinékhez. :D Konkrétan megőrültem. Nem volt üresjárat a könyvben, annyira pörgött végig a cselekmény, hogy nem tudtam mikor tegyem félre a könyvet éjjel, mert a csaták közben csak nem tehetem le. IMÁDTAM, hogy ilyen volt, és mégis utáltam is, hogy egy ültő helyemben nem tudtam kivégezni. Konkrétan nem tudtam elaludni, mert folyton rajtuk kattogott az agyam, mi lesz velük.

INNEN SPOILERES ÉRTÉKELÉS KÖVETKEZIK!! ⛛ 

Most írnék néhány szót az egyes karakterekről:

Aelin és Rowan: Az egyik kedvenc női könyves karakteremmé lépett elő Aelin. Nagyon megszerettem őt, bár nem mindig értettem egyet a döntéseivel. Tetszett a humora, a beszólásai, hogy mindent megtett az otthonáért és a barátaiért. Nagyon nagy fejlődésen megy keresztül a sorozat alatt, és a végén méltóképpen foglalhatja el a trónt. Rengeteg veszteség érte, de soha nem adta fel. Rowannel együtt a legnagyobb kedvenceim voltak a sorozatban. :) Imádtam az összes jelenetüket, nem csak ebben a részben, hanem már azóta, hogy egymást verték péppé a Heir of Fire-ben. Tetszett, ahogy bánt Aelinnel. Egymásnak valók voltak. Rowaelin to whatever end! 💓

Chaol és Yrene: Chaolt nagyon szerettem az első kötetekben, majd Sarah tett róla, hogy lekerüljön a kedvencek listájáról úgy a 4. könyv környékén. De a Tower of Dawn után megértettem, hogy mi zajlik benne, és persze ő is sokat változott és alakult a történet során. Újra belopta magát a szívembe. Rowaelin után őket kedveltem a legjobban Yrene-nel. Yrene pedig szuper karakter volt, nem számítottam rá, hogy ennyire fontos szerepe lesz a történetben. Igazán meglepett. Tetszett, hogy bátor volt, és nyafogás nélkül mindig tette, amit tennie kellett. Teljesen összeillenek ők is. :)

 

Fenrys: Ő igazán csak az utolsó részben kerül terítékre, egy kicsit sajnáltam, hogy kevés rész jutott neki a sorozat alatt, de azt hiszem, hogy az egyik legfontosabb pont volt a történetben. Ha ő nincs, Aelin lehet, hogy hamarabb feladta volna. Ez pedig a kedvenc részem:

“Fenrys … You know, I don’t actually know your family name.” Fenrys threw a roguish wink at the queen. “Moonbeam.”

“It is not,” Aelin hissed, choking on a laugh. Fenrys laid a hand on his heart. “I am blood-sworn to you. Would I lie?”

 

Dorian és Manon: Doriant sokáig nem kedveltem a sorozatban. Nem igazán értettem a karakterét, az egész lénye olyan furcsa volt számomra, de itt az utolsó részben megérkezett. Csak kapkodtam a fejem, hogy miket csinál (Maeve?), de óriási dolgok kerekedtek ki belőle. Tökös férfi vált belőle is, nem csak egy kis hercegecske. :) Szerintem Manonnal tökéletesen összeillenek. Mindkettejük kicsit zárkózott, fura, nem igazán találják önmagukat. Jót tettek egymásnak. (és a vége erre enged következtetni, hogy együtt lesznek.)

 

Elide és Lorcan: Elide karakterét sokáig nem értettem, miért tartják sokan olyan fontosnak (Manon, Aelin), igazán most sem értem, de nagyon szerethető karakter volt az övé is. Mindazok után, amin keresztülment mégis tisztalelkű ember maradt. Vártam egy csattanót vele kapcsolatban a végére, hogy ő fogja megmenteni a világot, valami titkos képességgel, amit még ő sem tudott, de nem így lett, viszont éles eszével sokszor segített a többieken, és ez volt az ő szuperképessége, aminek köszönhetően legyőzték Erawant is. Lorcan szerintem a legfurcsább karakter volt, egész végig gonosznak mutatja magát, de a szíve mélyén ő is jó ember. Tetszett a kapcsolatuk Elide-del. Az egyik legszebb jelenetek is hozzájuk kötődnek, amikor Elide a csata után elmegy megkeresni őt a halottak között, és visszafelé Lorcan szerelmet vall neki. Imádtam! (Főleg, amikor rájöttek, hogy Lord Lorcan Lochan lesz belőle. Haláli volt.)

 

Aedion és Lysandra: Aedion szerintem az egyik legalulértékeltebb karaktere a sorozatnak. Én nagyon szerettem őt, és az egész utolsó részben fájt érte a szívem, mert csak újra és újra csalódott, soha nem sikerült neki semmi, a folytonos háborúzásban pedig a szívem szakadt meg érte. Nagyon jól volt érzékeltetve, hogy mennyire fáradt, elege van, de csak ment előre. Nagyon értékeltem benne ezt. (Persze ettől függetlenül nem kellett volna úgy bánnia Lysandrával, ahogy…) Mikor még Gavrielt is elvették tőle tényleg bőgtem, mint egy ovis. Nem láttam a könnyeimtől a betűket… Nagyon igazságtalannak tartottam, hogy mire tényleg közel kerülhettek volna egymáshoz, akkor meghal az apja. :( Lysandra a történetek során nem kapott sok figyelmet, de itt az utolsó részben az egyik hőse volt a könyvnek. :) Örülök, hogy legalább a szerelem összejött Aedionnak. :)

 

Sajnálom, hogy búcsút kell vennem a kedvenc sorozatomtól, mert igen, ezzel letaszított minden eddigi kedvencemet a trónról, és ő ült oda. Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a fantasztikus világot. Ritka az olyan könyv, ahol majdnem mindenki a kedvencem lesz, de ebben a könyvben mindenkit szerettem. Még biztosan újraolvasom valamikor. Már most hiányzik…

Értékelés: 5/5 ⭐

Christelle Dabos - Visszaverődések viharában (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli. Ahhoz, hogy megállítsák az eróziót, meg kell találniuk a Másikat. A szilánkokon átívelő hajszában a visszaverődések, múlt és jelen összejátszásai segítik őket a rejtvény megoldásában. 

Bár történetünk a képzelet világában játszódik, a könyvsorozat által felvetett problémák az összes létező világban és minden időben megoldásra várnak. A másság elfogadása, az egyéni felelősségvállalás és az általános nyitottság a változásra olyan szuperképességek, amelyek minden közösséget jobbá tesznek.

Véleményem:

Egy sorozatzáró kötet mindig különleges, mert itt bontakoznak ki a szálak, minden rejtély kiderül, és mindenki megkapja a maga lezárt fejezetét. Ez a Tükörjáró sorozattal sem volt másként. Az egész könyv arról szólt, hogy végre kiderüljön, mi is történt valójában a világgal és Eulalie Itchennel, na meg persze a Másikkal. A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a Bábel emlékezete véget ért, vagyis, hogy Bábelről is leszakadt egy jó nagy szilánk. Ophelie pedig bevonul az Elhajlásgondozóba felgöngyölíteni a szálakat. De minél több mindenre rájön, annál több újabb kérdés merül fel (csak a szokásos, ami eddig is jellemző volt a sorozatra, rejtély, rejtély hátán.)

 

De ez a rész merőben más volt, mint a többi. Nagyon oda kellett figyelni a részletekre, mert különben a következő oldal eseményei már nem voltak világosak. Néha olyan érzésem volt olvasás közben, hogy nem is egy fantasy, sokkal inkább egy scifi történetet olvasok. Az információk szépen lassan voltak csepegtetve az olvasóknak, egyszerre nem túl sok, mert azt a keveset is néha nehéz volt megérteni. Voltak részek, amelyeket többször is át kellett olvasnom, hogy jól értem-e, és fontos volt, hogy mindenképpen jól értsem, mert a jövőben még fontos lehet. Ezzel egy kicsit talán már túl is léptünk az ifjúsági irodalom határán. Nem tudom, hogy ilyen fejtegetések mennyire lehetnek izgalmasak a fiatalok számára. Nekem nagyon tetszett, szerintem érdekes volt, izgalmas, mindig új dolgokra derült fény. Még ha kicsit tudományos-fantasztikusra is sikeredett néha. Nem maradtak megválaszolatlan kérdések, minden kiderült. Sőt, néha olyan fordulatok voltak, amikre egyáltalán nem számítottam. Really meglepőek voltak.

 

Össze se tudnám szedni, mennyi titok lepleződött le a könyvben, aki kíváncsi, az úgy is elolvassa majd. Szerintem annyira nem lett rossz ez a történet, mint amennyire lehúzták a megjelenésekor. Értem, miért nem szeretik sokan. Szerencsére nekem nem okozott akkora csalódást, talán mert fel voltam készülve, hogy valami miatt nem nagyon szerették az olvasók. :)

 

INNENTŐL ERŐSEN SPOILERES!

Nos, ami a legnagyobb felháborodást keltette az a történet vége. Jómagam is sokként éltem meg, hogy nem kaptuk meg a várva várt happy endet. Mert valljuk be, hiába pozitív a kicsengése annak, hogy Ophelie újra nekiindul a világnak, hogy megkeresse Thornt, de hogyan fogja megtalálni azt a helyet, amit csak a bőségszaru segítségével tudott megtalálni? Nekem azért vannak kételyeim, és az én gondolkodásom afelé húz, hogy nem fogja. Nyitva hagyta ugyan Dabos a kérdést (egy esetleges újabb rész érdekében?), viszont a sorozat már lezártnak tekinthető, az olvasó meg gondoljon azt, ami akar. Nekem emiatt, és Ophelie elvesztett kezei miatt (ezt muszáj volt?) maradt egy kis hiányérzetem, vagyis egy kicsit csalódás volt számomra a befejezés. :/

 

Összességében nagyon imádtam a történetet. Izgalmas volt, fordulatos, rejtélyes, kalandos. Imádtam Ophelie és Thorn párosát (nekik szebb befejezést szerettem volna). A könyv a 85%-áig erősen 5 csillagos volt, majd a végére leszakadt belőle egy csillag, ahogy leszakadtak a szilánkokról a darabkák. Nagyon sajnálom, hogy ilyen vége lett, de összességében az egész sorozat örök kedvenc marad. Imádtam minden pillanatát. Köszönöm a Kolibri kiadónak, hogy elhozták nekünk ezt a világot, és Christelle Dabosnak, hogy megírta azt. :)

Értékelés: 5/4⭐

Kedvenc idézetek:

„Világéletében úgy gondolta, hogy az emberek között az ellenségeskedést nem az egymás iránti gyűlölet szítja, nem az táplálja a viszályokat, hanem a félelem, a rettegés a saját mulandóságunktól. De ha az emberség minden egyes tagja képes lenne csodákat véghez vinni, senkinem sem lenne a vele egyívásúaktól félnivalója.”

 

„Ha a jobb kezed lehúz, vágd le, és hajítsd el magadtól jó messzire! Én is így tettem, tudod-e? Amikor az ember változik, kicsi lány, a világ is együtt változik vele. Mert ami belül van, az előbb-utóbb megüt és kiválik… kívül is meglátszik.”

 

„Te a saját függetlenségedért szálltál sírka – ismételte a nyomatékosítás kedvéért -, miközben engem már egy ideje csak az érdekel, hogyan tegyem számodra nélkülözhetetlenné magamat.”

 

„- Neked elég leszek? Beéred velem? – tette hozzá Thorn kissé kihívóan.

Ophelie szótlanul nézte a ráboruló feketeséget. És válaszul minden gyengédségével átadta magát neki. Thorn számtalan helyzetben bizonyította, hogy nem éppen kellemes ember, de Ophelie senki más mellett nem érezte magát annyira őszintén önmagának, mint vele.”

 

„Kizárólag a nemes cél vezérel, hogy az általa elképzelt tökéletes világot még tökéletesebbé tegyem! Egy olyan világért dolgozom, amelyben egyetlen ember sem igázza le a másikat, és nincs kiszolgáltatva az anyagi kényszereknek. Miből erednek a háborúk? Honnan fakadnak a konfliktusok? A szűkölködésből. Minden ideológiát anyagi megfontolások táplálnak.”