2022. november 2., szerda

Leia Stone : Fallen Academy - Bukottak akadémiája (Értékelés)

Amikor először láttam a kiadónál, hogy megjelenik a Bukottak Akadémiája úgy gondoltam, hogy ez a YA fantasy nekem való. És jobban tetszett, mint gondoltam. Azonnal magával ragadt a történet, és egy kicsit visszacsöppenhettem az általam oly nagyon szeretett A beavatott világába.

 

 

 

 

Fülszöveg:

A ​fekete szárnyak rendellenesek, eladni a lelkét a démonoknak hiba volt, de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe?

Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék.

Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek.

Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba…

Légy részese a történetüknek!

⃟     ⃟     ⃟

Véleményem:

A történet elején belecsöppenünk a választási ceremóniába, ahol a nagykorúság után kiderül, hogy milyen fajhoz tartoznak a emberek. Vannak itt arkangyalok, démonok, látók, varázslók, kotorékok, de ha ez még nem lenne mindegy, akkor az is kiderül rólad, hogy angyal- vagy démon-áldott vagy-e. Igen, ugyanis, amikor az arkangyalok lejöttek megvívni a démonok elleni háborút, annyi energia szabadult el, hogy minden ember kapott valamilyen képességet, amely besorolja őt valamilyen fajhoz 18 éves kora után.

Főhősünk, Brielle Atwater is egyike azoknak, akik izgulnak, hogy jó helyre kerüljenek, hiszen a ceremónia örökre megváltoztatja az életüket. Mikor Brielle kerül sorra, váratlan dolog történik, és elkezdődik főhősnőnk izgalmas kalandja. Számomra végtelenül szimpatikus volt Brielle karaktere, kellően nagyszájú, vagány, családcentrikus karakter, aki természetesen végig a történet középpontjában áll, vele történnek a legváratlanabb és legjobb dolgok, minden őrá irányul, és természetesen ő sem az, akinek hiszi magát.

A másik főszereplő Lincoln Grey, aki egyáltalán nem egy szürke karakter. Azonnal magával ragadott a személyisége, mely számtalan titkot rejt. Briellel együtt bontjuk le a marcona angyal minden rétegét. *-* If you know, what I mean… :D

Arkangyalok, démonok, beszélő fegyverek, iskolai közeg, nagyszájú vagány főhős, bunkó, de jólelkű szépfiú. Mi kell még? Izgalom, közeledő háború, csavaros történet? Ezt mind-mind megkapod ettől a kötettől, és ez még csak a kezdet. A Bukottak Akadémája – Az első év számomra nagy meglepetés volt. Hihetetlenül fantasztikus történet. Minden pillanatban olvasni akartam. Hogy felvonultatja-e az összes fantasy klisét? Igen. Ez sajnálatos dolog? Szerintem nem. Legalábbis én nem tudom megunni ezeket a trope-okat. Egyszerűen imádom, nálam ez bevált recept, ami garancia arra, hogy tuti választás a könyv. Nyilván mindannyian olvastunk már ezekkel az adalékokkal ellátott fantasyt rossz kivitelezésében, de Leia Stone nagyon jól keverte a kártyákat és számomra tökéletes történetet (khm, és férfit) gyúrt össze. :D
Ajánlom minden Sarah J. Maas kedvelőnek, és kíváncsian várom a folytatást, mert angyalokból sosem elég. :P

Értékelésem: 5/5 ⭐

 


Kedvenc idézeteim:

"– Senki, ismétlem, senki nem születik gonosznak. Még a rossz útra tévelyedettek is bármikor megtérhetnek. Történjék bármi."

 "Az életet túlértékelik. Megtanultam, hogy nem habostorta. Gyermekkorom unikornisait lemészárolták, egy sem maradt életben."

 "Fogadni mertem volna, hogy gyönyörű mosolya van. A jóképű seggfejeknek mindig az van."

 

A könyv adatai:
Oldalszám: 312
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Year One
Fordító: Lankovits Bernadett
ISBN: 9789635617111
Országos megjelenés: 2021.10.05

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó oldaláról megrendelhető: Bukottak Akadémiája

Köszönöm a Kiadónak a recenziós példányt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések