Fülszöveg
Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől,
ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt
felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené
Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó
álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség
legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé
válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt
meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a
Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy
amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien
mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei
Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki
Tellát megtalálja.
Scarlett
többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval
során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény,
még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító
szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki
mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik
éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik
a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos,
nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
Véleményem:
Nagyon sok jót hallottam erről a sorozatról, és úgy
döntöttem, hogy én is belevágok. Meg szeretném ismerni a Caraval világát.
Igazából nem tudtam mire számíthatok. Fülszöveget sem olvastam el, csak annyit
tudtam, hogy valamilyen játékról van szó. A történet elején megismerkedünk a
két, Scarlettel és Tellával, akik rettegnek apjuktól, mert az folyamatosan
bántalmazza őket. Igazán találékony volt az öreg, hiszen a lányok egymás iránti
szeretetére alapozva fegyelmezte őket. Ha Tella viselkedett rosszul, akkor
Scarlett kapta a verést, és fordítva. A lányok ezért minden áron szabadulni
akarnak zsarnok és agresszív apjuk hatalma alól, így szerencséjükre Legend
mester hetedik levelére végre válaszol Scarlett-nek, és meghívja őket a
Caravalra.
Tetszett, hogy Scarlettel együtt
fedezzük fel a Caravalt. Már jómagam sem tudtam, hogy most kinek és miben
higgyek. Nagyon jól voltak árnyalva a karakterek is. Végig érezni lehetett,
hogy Julian túl sok mindent tud a Caravalról ahhoz, hogy csak egy egyszerű
matróz legyen, és Scarlettel együtt ingadozott a véleményem is róla. A regény
folyamatosan az orrunknál fogva vezetett bennünket. Olvastam egy-két
értékelést, amelyben Scarlettet bírálják, én azonban nem láttam olyan idegesítőnek
a karakterét. Minden áron meg akarta találni a nővérét, és ez számomra
pozitívum volt.
Kicsit zavaros volt számomra is a
Caraval működése, de tetszett a nyomozás, tetszettek az elrejtett utalások és
jelek. Azonban valami mégis hiányzott számomra, ami miatt nem lett egyből
kedvenc számomra ez a regény. Lehet, hogy egy bevezető kötetről lévén szó, a
katarzis csak a következő könyvek valamelyikében várható, de én vártam valami
még ennél is meglepőbbre. Lehet, hogy csak az elvárások voltak nagyok, ki
tudja.
Innentől az értékelés SPOILEREKET
tartalmazhat!!
A könyv végig arra játszott, hogy
Julian Legend, azonban pont ezért én nem gondoltam, hogy így lenne. Tudtam
nyilván, hogy nem az, aki, de túl egyértelmű lett volna, ha ő Legend. Tella
szerepe volt ebben az egészben a legfurcsább számomra, és az ő általa generált
rejtélyek miatt érdemes minden bizonnyal elolvasni a következő köteteket.
Kíváncsian várom, hogy mi történt az anyjukkal, és mi van Legenddel.
Összességében nagyon tetszett a
regény, talán több fordulatra és izgalomra vágytam, de tetszett a világ,
amelyet Garber megalkotott. Imádtam, hogy térképet is kaptunk a Caraval helyszínéről, így mindig tudtam merre jártank a szereplők. Szeretem az olyan könyveket, amik térképekkel rendelkeznek. A kézzel írt levelek is nagyon jól működtek, megadták a történet hangulatát. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen kaotikus,
mágiával megspékelt történeteket. Garantáltan nem fog csalódni.
Kedvenc idézeteim:
„De az anyjuk egyszerűen eltűnt az
életükből, egyik napról a másikra. Semmit nem vitt magával, csak elenyészett,
mint a hullócsillag, semmi nyomot nem hagyva ezen a világon, pusztán azt a
csöpp hiányt, azét a fénypontét, amit senki nem láthat soha többé.”
„A megvalósuló álmok gyönyörűek, de
ha az ember egy álomból képtelen felébredni, az rémálommá válhat…”
„A jövő leginkább olyan, mint a múlt:
nagyjából meg van határozva, de mindig lehet rajta változtatni…”
„A jövő tudja, mire áhítozunk, de ezt
a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami
elriaszt tőle.”
„Minden embernek hatalmában áll, hogy
megváltoztassa a sorsát, ha elég bátor hozzá, hogy harcoljon azért, amit
mindennél jobban kíván.”


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése