Riley Baker - Szavad ne feledd! (Értékelés)

Először is szeretném megköszönni Riley Bakernek a recenziós példányt, és, hogy elolvashattam ezt a történetet!

Fülszöveg:

Meddig mennél el azért, hogy a plátói szerelmed végre észrevegyen?
Mernél lyukas nadrágban suliba menni?

Vagy szándékosan pofára esni a fiúöltöző előtt, abban reménykedve, hogy pont az Ő karjaiba zuhansz?
Joy mindent bevetett... de sajnos egyik sem talált célba. Kénytelen az utolsó kártyáját is kijátszani: odamenni a suli legnépszerűbb srácához, hogy segítséget kérjen...
Logan Archer vajon igent mond neki?

Segít Joynak megszerezni a srácot, akibe első látásra beleszeretett?

Véleményem:

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet rögtön tudtam, hogy ez nem az én korosztályomnak íródott, mégis úgy gondoltam, hogy azért folytatom, mert kíváncsi vagyok rá, hová fog kilyukadni a történet. Nagyon jól tettem, mert hihetetlenül jól szórakoztam rajta. Tipikusan fiatalabbaknak szól az első szerelemről, illetve az első plátói szerelemről, merthogy valljuk be, mindenkinek volt egy (vagy több) plátói szerelme. Egy kicsit engem is visszarepített a történet a gimibe, amikor én is hasonló érzelmi hullámvasúton mentem át, ha rajongásom tárgya éppen befordult a sarkon, vagy éppen elsétált mellettem. Remegő lábak, izzadó tenyér, heves szívdobogás, mindre oly tisztán emlékszem, mintha tegnap lett volna. Én is megszállottan kutattam az internetet és minden apró kis fotót, amit találtam lementettem, majd napokig azokat nézegettem. :D Így visszagondolva, csak nevetek magamon, de el kell hogy mondjam, így Joy szemén keresztül átélve ugyanezt már nem tartom magam annyira szerencsétlennek, mint akkor. Mert ezek az első szerelmek/plátói szerelmek ilyenek, és ezeket meg kell élni.

 

A történet mindjárt belecsap a lecsóba, sokszor kapkodtam a fejem az elején, hogy pontosan most hol vagyunk időben, mi is történik, de aztán szépen lassan letisztul a kép, és ahogy haladunk előre a könyvben egyre jobban ismerjük meg a szereplőket. Joy eleinte nem volt szimpatikus, de aztán végül megszerettem ezt a bolond kislányt, aki képes volt odamenni a suli legmenőbb pasijához, hogy járjon vele kamuból, hogy felhívja magára a szomszéd srác figyelmét. (Én idáig sosem merészkedtem volna el.) Persze mellettem nem állt egy olyan „fantasztikus” ötletekkel rendelkező barátnő, mint Megan. Kikészültem az ötleteitől, de nagyon bírtam. Logan pedig nagyon vicces és aranyos srác rögtön belopta magát a szívembe. Nagyon jókat nevettem a poénjain, és nagyon bírtam a nagymamáját is. Az éttermes jelenet mindent vitt. Sírva nevettem rajta. :)

 

Összességében nagyon tetszett a történet, főleg fiatalabb korosztálynak ajánlom, de 25+-os is élvezni tudja, legalább nosztalgiázik egy kicsit. :) Habár a történet könnyen kiszámítható, nekem kapásból két könyv is az eszembe jutott, ami hasonló sémára épült (A fiúknak, akiket valaha szerettem, valamint Az üzlet, bár az már egy felnőttesebb változat), ennek ellenére nagyon jó szórakozást nyújt. Humoros, szórakoztató és hihetetlenül cuki. :) Igen, cuki, jobb szót nem tudok rá. :)

Értékelés: 5/4,5 ⭐

Kedvenc idézeteim:

„Én csupán egy kis porszem vagyok, te viszont egy egész bolygó.

-        Na látod, pontosan ezért. Ha te porszem vagy, a planéta sem akar többé bolygó lenni.”

„Olyan volt ez a pillanat, mint amikor egy nyári este megpillantod a legfényesebb csillagot az égen. Onnantól kezdve képtelen vagy bármilyen másik fényes pontra figyelni. Csak arra a csillagra koncentrálsz, és semmi sincs, ami kizökkenthet téged ebből.”

 

„Tudod, nem mindig szerelem az, amit annak gondolunk.”

 

„- Sose ellenkezz a szíveddel. Az végül mindig csak szívás.”

Böszörményi Gyula - A Barnum-rejtély (Értékelés)

Fülszöveg:

1901. ​április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni.

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!

Véleményem:
Én csak az idei évben találtam rá erre a könyvsorozatra, de azt kell, hogy mondjam, számomra az idei év egyik legjobb olvasásélménye volt. Nagyon nehéz szavakba önteni azokat az érzelmeket, amelyeket ilyenkor az ember érez, mert ha papírra vetem, olyan érzés, mintha nem lenne elegendő ez a gyönyörű magyar nyelv arra, hogy jól megfogalmazzam. Nagyon hálás vagyok Böszörményi úrnak, hogy elhozta nekünk ezt az egész századfordulós Magyarországot. Sikerült megalkotnia a kedvenc női könyves karakteremet Mili személyében, valamint az egyik kedvenc férfi karakteremet is Ambrózy Richárd néven.
 
Nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy a többi részről ne ejtsek szót, így ide most ki kellene írnom, hogy spoilereket tartalmaz az egész sorozattal kapcsolatban, szóval csak az olvassa el, aki már a végére ért A Barnum-rejtélynek is (vagy, ha nem zavarják különösebben, hogy előre tudják, hogy mi fog történni). Nálam az abszolút kedvenc rész még mindig a Nász és téboly, azonban A Barnum-rejtély sem sokkal marad el mögötte. Annyira jó volt újra visszatérni a székesfővárosba az 1900-as évek elején, hogy majdnem sírva fakadtam örömömben, amikor belekezdtem a könyvbe. Régi jó barátokként üdvözöltem a szereplőket, akiket egytől egyig imádok. Ahogy haladtam a történetben, és olvastam Mili beszólásait, dühkitöréseit Richárddal szemben, Márika pazar hasonlatait, a morc bárónk még mindig morc viselkedését, úgy éreztem, hazatértem. :)
 
A cirkusz világa felettébb érdekes volt számomra, örültem, hogy elég sok mindent megtudtunk Barnum és Bailey cirkuszáról. Érdekes volt, hogy a cirkuszban megejtett párbeszédek többsége angolul zajlott (magyar fordításban) mégis volt egy-egy angol szó, vagy felkiáltás, ami maradt eredeti nyelven angolul (pl. Mr. Bailey rengetegszer használta a Well kifejezést). Eleinte kicsit zavaró volt, hogy most akkor ez ugye miért nem magyarul hangzik el, ha az összes többi része a mondatnak magyarul van, de aztán meg lehetett szokni, és az ilyen angol közbeékelt kifejezések ébresztették rá az olvasót, hogy ennek a beszélgetésnek most angolul kellene zajlania.
 
A Szer’usz világ után azt hittem, hogy Richárd több szerepet fog kapni, illetve a Márika által elejtett egy-két mondat arra következtetett, hogy Richárd immár elfogadta Milit feleségéül (sőt, ő maga kérte, hogy maradjon), mégis úgy viselkedik vele az egész történet alatt, mintha továbbra is csak a kis „tanítványa” lenne, semmi több. Szegény Mili próbálkozik, próbálkozik, vajmi kevés sikerrel. A vége azonban mindenért kárpótol bennünket, mert ahogy Agáta mama is mondta: „Legyen türelmes és állhatatos, mert az én fiam igenis képes szeretni, csak épp kimutatni képtelen azt.” Aztán végül csak sikerült neki. Böszörményi pedig elhozta nekünk minden idők legmegdöbbentőbb epilógusa után (Nász és téboly), a legaranyosabbat, amelyet Richárdtól feltételezhetünk. :D
 
Mili pedig örök kedvenc női főszereplőm most már biztos. Magabiztos, furmányos, és a legjobbtól tanulta a nyomozás csínját-bínját. Nagyon örültem, hogy az ő szemszögéből folytatódott a történet, már hiányzott. Örültem Emma happy endjének is, de számomra ő még mindig egy kicsit idegen maradt. Annyira nem lopta be magát a szívembe, mint a „szoknyás detektívünk”.
 
Összességében imádtam ezt a történetet is, és csak két dolog zavart igazán. Az egyik Richárd mellőzése volt, a másik pedig, hogy iszonyú rövid volt. Annyira olvastam volna még. Túl hamar elfogytak a lapok. Ha ez volt a befejező rész, és már nem lesz több Ambrózy-kötet, akkor én nagyon boldog leszek, mert tökéletes lezárása volt ez a sorozatnak. Ha viszont lesz még (legyen!!), akkor remélem, hogy végre megkapjuk végre azt a házastársi nyomozást. :) Köszönjük Böszörményi Gyula! Egy élmény volt ismét. Kész vagyok, mint a lekváros palacsinta. :)

Értékelés: 5/5 ⭐

 
Kedvenc idézeteim:
„Agáta mama épp arról kezdett beszélni, hogy a személyzet tagjai maguk kell eldöntsék, ki marad a villában és ki tart vele Tanára, mikor bennem az a bizonyos cérna, melyen a jó modor keserves súlya szokott himbálózni, elszakadt, s én a hökkent társaságot magára hagyva egyenest az emeletre robogtam, hogy ott párnái közé fojtsam az én drága férjuramat.”
 
„– Üljék már le kicsinyt, mielőtt még összeesik itt nekem, mint az Ív utcai Swajda Kázmér, aki az első tanálkozáskor értesült csak róla, hogy a menyasszonyának, akit hosszas távlevelezés útján hódított meg, ádámcsutkája van.”
 
„Ott cirógassa a pökhendi arisztokratáját a merevgörcs, ahol én kívánom neki: van nekem az ő ridegségén kívül is elég bajom!”
 
„Richárd, maga nekem ne legyen ennyire… Ennyire báró! – néztem egyenest a szemébe. – Maga legyen csak nekem egyszerűen a férjem és passz!”
 
„– Szeretem magukat, a rohadás gyönne a bolond fejemre, esküszöm, szeretem!”

Borsa Brown - Sapho második rész (Értékelés)

 

Fülszöveg:

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában.

Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza.

Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni.

Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!”

Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!

 

Véleményem:

Ez a második rész merőben más volt, mint az első. Már nyoma sem volt a poénos és vicces Umberto Saphonak, sokkal inkább a sorsába beletörődő dont ismerhettük meg, aki úgy gondolta, hogy a szerelem nem ér annyit, hogy a Sapho család, Lia és a saját életét kockára tegye emiatt. Ugye van az a mondás, hogy ha szereted, elengeded. Umberto is ezt az elvet alkalmazza, és habár szívből szereti Liát, mégis úgy dönt, hogy nem maradhatnak együtt.

 

Lia ezzel szemben szinte megvadul ebben a részben, mindenkinek nekimegy, talán most vált vérbeli Veltává ő is. Viszont bravúrosan megoldotta, hogy a nagybátyát hogyan tudná hivatalos keretek között eltenni lábalól. Ez a megoldása tetszett, noha úgy vélem igencsak felelőtlen lépés volt, mert akár fordítva is elsülhetett volna a dolog, és akkor szeretett kislánya egyedül maradt volna.

 

Ez a történet a mély, tiszta szerelemről szól, amely sajnos soha nem teljesülhet be igazán, hiszen számtalan tényező akadályozza azt. Az egész történet a szenvedésről és az elengedni akarásról szól, amelyet a szereplőkkel együtt szenvedünk végig. Na persze nem szenvedés igazából az olvasás, hiszen nagyon pazarul ábrázolja az írónő a már-már tehetetlen fájdalmat és szerelmet a másik iránt. Mindemellett igencsak felforrósodnak az események a Cosa Nostra tájékán is, Umberto pedig immár a capoként vezeti a szicíliai családokat.

 

A végével kapcsolatban nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt, és én személy szerint nem igazán szeretem az olyan happy endeket, amik nincsenek ténylegesen kimondva, mert ugye valljuk be, hogy fogalmunk sincs róla, hogy most Umberto elhagyta/elhagyja Nicole-t és Liával lesz hivatalosan, avagy Lia csak egy szerető marad Umberto életében, míg Nicole-lal köttetett érdekházassága továbbra is fennmarad. A szívem azt sugallja, hogy el kellett hagynia Nicole-t, de ott motoszkál a fejemben Umberto utolsó mondata hozzá, hogy akkor most már külön szobában alszanak (nem elválnak!). Mindenesetre valahol kézenfekvő volt egy ilyen kétértelmű befejezés, de a romantikus énem tényekért kiált (vagy mondjuk egy folytatásért?). :)

 

Értékelés: 5/4,5 ⭐

Kedvenc idézeteim:

„Nem mindenki jó, akiről azt hisszük, hogy az, és nem mindig rossz, akiről azt feltételezzük.”

 

„A szerelemgyerek egy eskü. Egy bizonyíték a teremtőtől. Egy kapocs, ugyanakkor kereszt, amit két ember akar cipelni a vállán. Egy áldás, amelyen osztoznak…”

 

„Győzködöm magam, így kellett lennie, de az ember nagyon nehezen győzi meg magát arról, hogy a boldogtalansággal jobban jár, mint a boldogsággal.”

Borsa Brown - Sapho első rész (Értékelés)

Fülszöveg:

Vágy és bosszú a bűn kapujában.

Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni.

Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért.

Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak…

Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!

 

Véleményem:

Borsa Brown könyvei nagyon sikeresek, talán nem véletlenül. Eddig csak Az Arabot olvastam tőle, azonban az nem vált a kedvencemmé, na persze nem Borsa stílusa miatt, sokkal inkább az általam idegennek tartott arab kultúra miatt. De mivel az írásmódja tetszett, és nagyon dicsértek az írónőt, így gondoltam megpróbálkozom még egy könyvével, és ez nem volt más, mint a Sapho. Úr isten, milyen jól tettem.

 

Umberto Sapho, ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, a Cosa Nostra egyik családjának a donja, ugyanis apja halála után ő lesz a család vezetője. Visszatérve Taorminoba egy sikátorban megtámadják, és a segítségére siet egy fiatal hölgy, Lia Dortella, akiről kiderül, hogy nyomozó, ráadásul karabélyos, és felesküdött a Sapho féle maffiavezérek megbüntetésére. A történet innen kezd izgalmassá válni, ugyanis a kémia azonnal megvan kettejük között, csakhogy olyan társadalmi háttérrel rendelkeznek, amely lehetetlenné teszi, hogy egymáséi legyenek. Rengeteg titok lengi körül Liát, amit a történet során Umbertoval együtt ismerünk meg.

 

Egy kicsit a szereplőkről

Umberto Sapho, a kegyetlen Sapho család donja azonban nem olyan véreskezű és kegyetlen, mint az apja volt, habár nem riad vissza semmitől, ha az övéit kell mentenie. A maffiában ugyebár a család a legfontosabb. A marcona külső érző szívet takar, aki igenis vágyik a családra és a szerelemre. Nagyon régen találkoztam már olyan könyves karakterrel, akinek gondolatain és beszólásain ennyit lehetett nevetni. Számtalan közbeszúrt gondolata késztetett nevetésre, és alig vártam, hogy a narráció visszatérjen hozzá, lévén, hogy a történet váltott szemszögben íródott. Volt ugyan egy-két olyan kijelentése, ami nem donhoz/férfihez méltó volt, pl. „Hogy a pihébe ne érdekelne!” Pihébe? Ettől függetlenül nagyon szórakoztató karakter volt. Imádtam! :)

Liát egyelőre nem zártam a szívembe, mindamellett persze nem mondom, hogy nem értem meg, hogy mit miért csinál, csak nekem ő olyan távoli maradt. Lehet azért, mert ő maga sem tudja, ki is legyen valójában, így nehéz ráhangolódni a karakterére, viszont a vége felé már jobban bírtam. Tetszett, hogy kiáll magáért.

 

Összességében úgy gondolom, hogy egy nagyon szuper regényről van szó, és ugye még van egy folytatása, hiszen olyan kurtán furcsán lett vége az első könyvnek, amiből semmire nem tudunk következtetni, hogy mi lesz a folytatásban, Lia ugyebár igen kiszámíthatatlan karakter, ahogy egy kicsit Umberto is. Aki szereti az izgalmas romantikus köteteket, annak mindenféleképpen csak ajánlani tudom. Pláne akkor, ha szereti az olaszokat és maffiás történeteket.

Értékelés: 5/5⭐

 

Kedvenc idézeteim:

„Milyen különös. Valaki úgy tesz, mintha szeretne, de felismered, hogy csak használ téged, míg más eljátssza, hogy gyűlöl és büntetni akar, de érzed, hogy igazából szeret…”

 

„A tehetetlenség mindenkiből előhozza az állatot.”

 

„Néha közel kell magunkhoz engedni a végzetünket, hogy utána messzire futhassunk tőle.”

 

„Az ütések a szerelmet, a bizalmat verik ki belőlünk, pont azt, amit a másik kétségbeesve próbál megtartani.”

Riley Baker - Utóirat: Elvittem az autót! (Értékelés)

Először is szeretném megköszönni Riley Bakernek a recenziós példányt, és, hogy elolvashattam ezt a történetet!

Fülszöveg:

Ki ne képzelte volna már el számtalanszor a fejében azt a jelenetet, amikor jól elbánik a sráccal, aki félrelépett...Paige Elliot vagyok és éppen most törték ripityára a szívem...Ami azt illeti hiszek a karmában, de ő sincs mindig résen...Szóval nekem kellett gondoskodnom arról, hogy a bűnös megkapja a méltó büntetését...

 

Véleményem:

Egy száz oldalas kis történetről lévén szó nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy meg tudom majd szeretni a történetet és a karaktereket, de Riley Baker most rám cáfolt. Nekem nagyon tetszett ez a rövid kis szösszenet, amelyben Paige életébe pillanthattunk bele, vagyis élete egyik legnehezebb szakaszába, amikor rájön, hogy élete szerelme megcsalja.

 

Nagyon sok nő/férfi rémálma, ha a párjuk félrelép, és nem mindenki tudná ilyen „lazán” kezelni, mint Paige. Nagyon irigyeltem a bosszúálló képességét, nem tudtam volna így viselkedni, ha az én szívemet törik darabokra. Tetszett az egész könyv humora, hogy az ember megtalálja a vidámságot a saját nyomorúságában is. Egy pillanatra megijedtem, hogy Coryba rögtön beleesik majd Paige, de szerencsére nem ide futott ki a történet, és Cory is csak a vidámságot csempészte be a sztoriba. Imádtam a Harry Potter utalásokat, főleg a Titkok Kamráját. :D Sírva nevettem az egész könyvön, amit ezúton is köszönök az írónőnek.

 

A végén nálam mindent vittek ezek a motivációs cetlik, nagyon jó ötletnek tartom. Hasznosíthatóak a való életben is.

 

Összességében nekem nagyon tetszett a történet, humoros volt, jókat lehetett rajta nevetni, de ott volt benne a szomorúság is, hiszen hatalmas sebet ejtettek a főszereplőnk szívén, amit nem lehet egykönnyen kiheverni. Ez a röpke száz oldal pedig sokszor nagyon jó gondolatokat tartalmazott, alább olvashatjátok egy-két kedvencemet. :)

Értékelés: 5/5⭐

 

Kedvenc idézetek:

„Ez a fájdalom nem fog elmúlni a holnappal. Ez egy heg lesz, ami sosem fog teljesen eltűnni. Halványodni fog, de mindig emlékeztetni fog arra, hogy volt ilyen is.”

 

„-Egyébként, legyen szó bármiről is az életben, a vége mindig szomorú. Az ember óhatatlanul is otthagy magából egy pótolhatatlan darabot. Azonban minden vég valaminek a kezdete.”

„Egyszerűen nem tudnék elég messzire szaladni. Ez a baj a szerelemmel. Ha jó, akkor az egekig emel, de ha fáj, akkor a poklot élet meg általa.”

„Na jó, új szabály: akkor sírj, amikor kedved van, mert nem attól leszel erős, hogy elfojtod, hanem attól, hogy felvállalod és megéled, akkor is, ha darabokra szakít.”