Borsa Brown - Sapho második rész (Értékelés)

 

Fülszöveg:

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában.

Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza.

Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni.

Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!”

Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!

 

Véleményem:

Ez a második rész merőben más volt, mint az első. Már nyoma sem volt a poénos és vicces Umberto Saphonak, sokkal inkább a sorsába beletörődő dont ismerhettük meg, aki úgy gondolta, hogy a szerelem nem ér annyit, hogy a Sapho család, Lia és a saját életét kockára tegye emiatt. Ugye van az a mondás, hogy ha szereted, elengeded. Umberto is ezt az elvet alkalmazza, és habár szívből szereti Liát, mégis úgy dönt, hogy nem maradhatnak együtt.

 

Lia ezzel szemben szinte megvadul ebben a részben, mindenkinek nekimegy, talán most vált vérbeli Veltává ő is. Viszont bravúrosan megoldotta, hogy a nagybátyát hogyan tudná hivatalos keretek között eltenni lábalól. Ez a megoldása tetszett, noha úgy vélem igencsak felelőtlen lépés volt, mert akár fordítva is elsülhetett volna a dolog, és akkor szeretett kislánya egyedül maradt volna.

 

Ez a történet a mély, tiszta szerelemről szól, amely sajnos soha nem teljesülhet be igazán, hiszen számtalan tényező akadályozza azt. Az egész történet a szenvedésről és az elengedni akarásról szól, amelyet a szereplőkkel együtt szenvedünk végig. Na persze nem szenvedés igazából az olvasás, hiszen nagyon pazarul ábrázolja az írónő a már-már tehetetlen fájdalmat és szerelmet a másik iránt. Mindemellett igencsak felforrósodnak az események a Cosa Nostra tájékán is, Umberto pedig immár a capoként vezeti a szicíliai családokat.

 

A végével kapcsolatban nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt, és én személy szerint nem igazán szeretem az olyan happy endeket, amik nincsenek ténylegesen kimondva, mert ugye valljuk be, hogy fogalmunk sincs róla, hogy most Umberto elhagyta/elhagyja Nicole-t és Liával lesz hivatalosan, avagy Lia csak egy szerető marad Umberto életében, míg Nicole-lal köttetett érdekházassága továbbra is fennmarad. A szívem azt sugallja, hogy el kellett hagynia Nicole-t, de ott motoszkál a fejemben Umberto utolsó mondata hozzá, hogy akkor most már külön szobában alszanak (nem elválnak!). Mindenesetre valahol kézenfekvő volt egy ilyen kétértelmű befejezés, de a romantikus énem tényekért kiált (vagy mondjuk egy folytatásért?). :)

 

Értékelés: 5/4,5 ⭐

Kedvenc idézeteim:

„Nem mindenki jó, akiről azt hisszük, hogy az, és nem mindig rossz, akiről azt feltételezzük.”

 

„A szerelemgyerek egy eskü. Egy bizonyíték a teremtőtől. Egy kapocs, ugyanakkor kereszt, amit két ember akar cipelni a vállán. Egy áldás, amelyen osztoznak…”

 

„Győzködöm magam, így kellett lennie, de az ember nagyon nehezen győzi meg magát arról, hogy a boldogtalansággal jobban jár, mint a boldogsággal.”