Fülszöveg:
A kamasz Emesét még
gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek
áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy
szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent
eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan,
amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság
sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.
Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt
családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy
fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről,
ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit
is irányíthatja önzés és hatalomvágy.
Kleinheincz Csilla könyve
2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az
átdolgozott kiadás készíti elő.
Véleményem:
Az Ólomerdőre egy volt egyetemi
tanárom hívta fel a figyelmemet, és már akkor, az első rész olvasása után
beleszerettem ebbe a világba. Azóta eltelt körülbelül 5 év, most újra kezembe
vettem a sorozatot, hogy végre elolvashassam a lezárást is, ami nemrég jelent
meg, mivel a második kötet igen sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után.
Öt évvel később csak halványan derengett a történet, de mindennél jobban
emlékeztem arra az érzésre, amit ez a történet kiváltott belőlem. Egyszerűen
imádtam akkor és most is. Kleinheincz Csilla annyira mesterien, meseszerűen
fogalmaz, hogy néha meg-megálltam egy-egy mondatnál, hogy újra elolvashassam,
annyira szép íve volt a mondatnak. Élmény volt olvasni a hosszú, több soron
átívelő mondatokat, amelyeket a rövid és velős mondatok váltottak fel, így lett
kerek egész és élvezhető a történet.
Mindig furcsa egy olyan világról
olvasni, ami olyan helyeken játszódik, amiket ismerünk. Mert az, hogy New
Yorkból, vagy akár Londonból nyílik egy átjáró egy másik világba nem annyira
szürreális, mint az, hogy jelen esetben Gödöllőről léphetünk át Tündérország
földjére.
„Az úttesten már látta a szürke
ködöt, amely – ahogy István közeledett felé – megszilárdulva erdővé állt össze.
Egy darabig egyszerre sétált a Gödöllőn átvezető út szélén és a megfoghatatlan,
füsttörzsű fák között, és a két világ, az igazi és a mesebeli, egyaránt
lehetett volna képzeletének szüleménye.”
Főhősünk, Emese, Gödöllőn éli
mindennapjait, anyja évekkel ezelőtt eltűnt az életéből, de egyvalamit megtanított
neki már kislánykényt: ígéretet csak akkor tegyen, ha azt komolyan is gondolja,
mert különben a megszegett ígéretnek ára van: egy-egy kificamodott boka, vagy
akár egy rettenetes hasfájás. A Tündérvilág törvényeit be kell tartani, és
Emese, akinek anyja tündér volt, sem mentes ezen törvények alól. Mese, ahogy
apja becézi, nem tud sokat a Tündérek világáról, mert a kislányként hallottakat
valahogy elfelejtette. Egy nap azonban apja után kezd kutakodni, és megtalálja
anyja padláson hagyott dolgait. Amikor meglátja ezeket, hirtelen eszébe jut
minden, és elindul a Rengetegbe megkeresni a szüleit.
A Rengetegben, ahol a mágia és a
varázslat lakozik nem minden olyan, mint amilyennek Emese azt elképzelte. Útja
elején megismerkedik Rabonbánnal, aki egyeséget ajánl neki, Emese azonban nem
fogadja el, úgy vág neki a Rengetegnek. Itt számtalan veszély és izgalom vár a
lányra. A történet egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót. Ha nem akciódús
éppen, akkor a múltba tekintünk vissza, hogy megismerjük Emese anyja, Lóna és
testvére, Firene történetét. Szépen lassan végül számunkra is kitisztul a kép,
hogy miként és hogyan keveredett ebbe a történetbe Emese apja, és hová tűnt
Lóna oly sok évvel ezelőtt.
A történet fantasy, mesei és népmesei
elemeket egyaránt tartalmaz, azonban egyáltalán nem érződik mesének a történet.
Egyáltalán nem vidám, kicsit borongós, baljós hangvétele van a történetnek,
mégis húzza magával az olvasót egész végig. Kleinheincz sok elemet kölcsönzött
a mesékből, mint pl. Firtos/Tartód figurája, sárkányok, hattyúvá változó
emberek, Üveghegy, stb.
Ebben az első részben tehát
megismerhetjük Tündérországot, egészen pontosan az Ólomerdőt. Számtalan veszélyen
és kalandon keresztül követjük Emesét, amíg kislányból felnőtté nem válik a
könyv végére. De a történet itt nem ér véget, folytatódik a sorozat második
részében az Üveghegyben. Külön kiemelném a gyönyörű borítót, valamint az illusztrációkat az egyes fejezetek előtt. Nagyon igényesek és találóak voltak.
Kedvenc idézetek:
„A sors nem arra való, hogy
közvetlenül belebabráljanak, ki-ki az életével irányíthatja csak. A szívet is
csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”
„- Nem akarom, hogy emberek között
nőjön fel. Semmit sem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van.
Ti bármit megtesztek… és nem fizettek.”
„A meséket érteni kell,
nem megélni.”
„Mögötte az erdő
felkavarodott, körvonalai elmosódtak. A valóság, az emberek világa úgy kapta
fel hátára és sodorta el a messzeségbe, akár a szél a zsinegjét vesztett
papírsárkányt, és mögötte üres maradt az ég.”





