Kleinheincz Csilla - Ólomerdő (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.

 

Véleményem:

Az Ólomerdőre egy volt egyetemi tanárom hívta fel a figyelmemet, és már akkor, az első rész olvasása után beleszerettem ebbe a világba. Azóta eltelt körülbelül 5 év, most újra kezembe vettem a sorozatot, hogy végre elolvashassam a lezárást is, ami nemrég jelent meg, mivel a második kötet igen sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Öt évvel később csak halványan derengett a történet, de mindennél jobban emlékeztem arra az érzésre, amit ez a történet kiváltott belőlem. Egyszerűen imádtam akkor és most is. Kleinheincz Csilla annyira mesterien, meseszerűen fogalmaz, hogy néha meg-megálltam egy-egy mondatnál, hogy újra elolvashassam, annyira szép íve volt a mondatnak. Élmény volt olvasni a hosszú, több soron átívelő mondatokat, amelyeket a rövid és velős mondatok váltottak fel, így lett kerek egész és élvezhető a történet.

 

Mindig furcsa egy olyan világról olvasni, ami olyan helyeken játszódik, amiket ismerünk. Mert az, hogy New Yorkból, vagy akár Londonból nyílik egy átjáró egy másik világba nem annyira szürreális, mint az, hogy jelen esetben Gödöllőről léphetünk át Tündérország földjére.

 

„Az úttesten már látta a szürke ködöt, amely – ahogy István közeledett felé – megszilárdulva erdővé állt össze. Egy darabig egyszerre sétált a Gödöllőn átvezető út szélén és a megfoghatatlan, füsttörzsű fák között, és a két világ, az igazi és a mesebeli, egyaránt lehetett volna képzeletének szüleménye.”

 

Főhősünk, Emese, Gödöllőn éli mindennapjait, anyja évekkel ezelőtt eltűnt az életéből, de egyvalamit megtanított neki már kislánykényt: ígéretet csak akkor tegyen, ha azt komolyan is gondolja, mert különben a megszegett ígéretnek ára van: egy-egy kificamodott boka, vagy akár egy rettenetes hasfájás. A Tündérvilág törvényeit be kell tartani, és Emese, akinek anyja tündér volt, sem mentes ezen törvények alól. Mese, ahogy apja becézi, nem tud sokat a Tündérek világáról, mert a kislányként hallottakat valahogy elfelejtette. Egy nap azonban apja után kezd kutakodni, és megtalálja anyja padláson hagyott dolgait. Amikor meglátja ezeket, hirtelen eszébe jut minden, és elindul a Rengetegbe megkeresni a szüleit.

 

A Rengetegben, ahol a mágia és a varázslat lakozik nem minden olyan, mint amilyennek Emese azt elképzelte. Útja elején megismerkedik Rabonbánnal, aki egyeséget ajánl neki, Emese azonban nem fogadja el, úgy vág neki a Rengetegnek. Itt számtalan veszély és izgalom vár a lányra. A történet egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót. Ha nem akciódús éppen, akkor a múltba tekintünk vissza, hogy megismerjük Emese anyja, Lóna és testvére, Firene történetét. Szépen lassan végül számunkra is kitisztul a kép, hogy miként és hogyan keveredett ebbe a történetbe Emese apja, és hová tűnt Lóna oly sok évvel ezelőtt.

 

A történet fantasy, mesei és népmesei elemeket egyaránt tartalmaz, azonban egyáltalán nem érződik mesének a történet. Egyáltalán nem vidám, kicsit borongós, baljós hangvétele van a történetnek, mégis húzza magával az olvasót egész végig. Kleinheincz sok elemet kölcsönzött a mesékből, mint pl. Firtos/Tartód figurája, sárkányok, hattyúvá változó emberek, Üveghegy, stb.

 

Ebben az első részben tehát megismerhetjük Tündérországot, egészen pontosan az Ólomerdőt. Számtalan veszélyen és kalandon keresztül követjük Emesét, amíg kislányból felnőtté nem válik a könyv végére. De a történet itt nem ér véget, folytatódik a sorozat második részében az Üveghegyben. Külön kiemelném a gyönyörű borítót, valamint az illusztrációkat az egyes fejezetek előtt. Nagyon igényesek és találóak voltak.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak, ki-ki az életével irányíthatja csak. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”

 

„- Nem akarom, hogy emberek között nőjön fel. Semmit sem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van. Ti bármit megtesztek… és nem fizettek.”

 

„A meséket érteni kell, nem megélni.”                                   

 

„Mögötte az erdő felkavarodott, körvonalai elmosódtak. A valóság, az emberek világa úgy kapta fel hátára és sodorta el a messzeségbe, akár a szél a zsinegjét vesztett papírsárkányt, és mögötte üres maradt az ég.”

Brandon Hackett - Eldobható testek (Értékelés)

 

Fülszöveg:

2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.

Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.

A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

 

Véleményem:

Nagy rajongója vagyok Beckett írásainak, így nem is volt kérdés számomra, hogy az új könyvét is el szeretném olvasni. Egy nagyon gyönyörű borító, egy igényesen megírt történetet takar. Ritkán akad a kezembe sci-fi könyv, nem is nagyon vagyok otthon annyira ebben a műfajban, viszont azért szeretem Beckett könyveit, mert nagyon olvasmányosan ír. Úgy, hogy nem is igazán akadsz fel az idegen szavakon és kifejezéseken, mert visz tovább a történet, és egy idő után azt veszed észre, hogy állsz a szoba közepén és a következő szavak járnak a fejedben: konnektom, pauling. :D

 

A történet tőlünk térben és időben is nagyon messze játszódik, mégis ad némi realitásérzetet, hogy akár ténylegesen ez is lehet a jövőnk. 2300 körül járunk, és a implantokkal teletűzdelt emberiség éppen a Szaturnusz és a Jupiter holdjain éldegélnek, míg nem főhősünk, Vireni Orlando úgy gondolja, hogy elég bizonyítékot gyűjtött ahhoz, hogy letartóztassa azt az embert, aki ide juttatta őket, Melvin Kadeket.

 

Nagyon izgalmas volt a történetvezetés végig. Fordulatos volt, kiszámíthatatlan, és egy percre sem lankadt a cselekmény. Érdekes felvetésnek tartom ezeket a nyomtatható/eldobható testeket. Ha végig gondoljuk, lehet, hogy ez lesz a jövőnk. Viszont elég rémísztőnek is hat ez az egész, hiszen, ha csak egy digitális lenyomatai leszünk saját magunknak, akkor ki garantálja, hogy ebbe a tudatba más nem piszkál bele? Nyilván befolyásolhatóak vagyunk jelenleg is egyszerű földi halandóként - nap mint nap szembetaláljuk magunkat a manipuláció különböző fajtáival -, de azért nehezebben megy ez a fajta manipulálás, ha viszont digitális elmék lennénk egy egyszerű kis programmal megoldható lenne a történet.

EZ A BEKEZDÉS SPOILEREKET TARTALMAZ!! 

A történet számos pontján keresztezik egymást az öncélú intézkedések, a saját igazukért harcoló vezetők, és a megannyi felesleges vagy nem felesleges emberáldozatok. Vireni igazán keményen küzd a történetben saját igazáért és mások érdekeiért, miközben szépen lassan ő is azzá a vezető politikussá válik, akiket oly sokáig tartott ellenségnek. A végén neki is be kellett látnia, hogy ő sem különb a többieknél, és az általa vélt jó cél érdekében kemény döntéseket kell meghoznia. Ezáltal más világításba helyezi Marion és Melvin karakterét is, akik szintén a szerint cselekedtek, amit helyesnek véltek, hogy megmentsék, vagy alkalomadtán jobbá tegyék az emberiség életét.

 

Összességében úgy gondolom, hogy elgondolkodtató és izgalmas lett Brandon Hackett legújabb regénye. Nyugodt szívvel ajánlom azoknak az olvasóknak is, akik nem járatosak a sci-fi terén, hiszen a történet élvezhető mindenfajta tudományos tudás nélkül is, csak engedd szabadjára a képzelőerődet.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A halál az emberiség végső ellensége.”

 

„Az igazság egy …egy emberek felett álló eszme, egy istenség, amiben rengetegen hisznek, de egyúttal rengeteg ellensége van.”

 

„A jövőt ajánlom nektek. A tökéletességet. A korlátok nélküli, örök életet! Nyomtassatok magatoknak új testeket! Válasszátok ti is a jövőt!”

 

„ …a külső mindig is hamis információkat közölt a személyiségről. A szép embereket akaratlanul is pozitív tulajdonságokkal ruháztuk fel, pedig könnyen lehettek akár bűnözők, sunyik, aljasok vagy éppen toxikus személyiségek. A kevésbé szépeket viszont gyakran kevésbé tartottuk érdekesnek, noha lehet, hogy valójában sokkal különlegesebbek, mint bárki, akit eddig ismertünk. Mostantól viszont csak az számít, ki vagy, nem pedig az, hogyan nézel ki. Az emberek egymáshoz való viszonyai teljesen új alapokra helyeződnek. És ez talán a legfontosabb előrelépés, ami az emberi fajjal megtörténhet.”

 

„Az igazság nem az enyém, nem az öné, és nem is az embereké. Egyszerűen csak létezik.”

Riley Baker - Utóirat: Jobban, mint gondolnád! (Értékelés)

 

Először is szeretném megköszönni Riley Bakernek a recenziós példányt, és hogy elolvashattam ezt a történetet!

Fülszöveg:

Paige Elliot visszatérését, még a legszebb szemű rendőr sem állíthatja meg. Élete ismét fenekestől felfordul, azonban a karma helyett, saját kézbe kell vennie az ügyet. Sajnos ismét bosszút kell állnia. Kivételesen nem a volt szerelme, hanem a lakótársa kergeti őrületbe. Cory ezúttal is a segítségére siet, de hiába a lovagias tettek, ez a történet nem egy könnyen megoldódó tündérmese. Ha egyszer megégeti az embert a tűz, többet a közelébe sem akar menni. Pont, mint egy megtört szív, ami nem enged újra szeretni.

 

Véleményem:

Az Utóirat: Elvittem az autódat! után itt a folytatás, amelyben újra együtt kalandozhatunk Paige-dzsel. Kalandozhatunk, mert a főszereplőnkkel nem mindennapi dolgok történnek. Egy olyan lakótársra talál, akinek furcsa szokásai vannak. „Tarzanok”, idős hölgyek és urak flangálnak mesztelenül vagy félmesztelenül a lakásban. És mindezt azért, mert Paige nem túl hétköznapi lakótársa szexterapeuta. :D Paige-ből újra előtör a bosszúálló énje, és elhatározza, hogy kitúrja lakótársát a lakásból. Mindeközben fülig beleszeret Cory-ba (akit az első részben már megismerhettünk), aki természetesen mit sem tud a dologról.

 

Az egész könyvön végigvonul a Riley Bakerre jellemző humor. Nagyon jókat lehet nevetni a történeten. Paige az egyik kedvenc női karakterem lett, nagyon vagány, szókimondó, és nagyon vicces figura. Én is szeretnék egy ilyen legjobb barátnőt. :) Remek ötleteiből most sincs hiány, és az embernek néha kedve támadt hangosan felnevetni a novella olvasásakor. De nem csak humoros, hanem romantikus részek és nagyon jó gondolatok is tarkítják a történetet.

 

Összességében azt kell mondanom, hogy csakúgy, mint az első rész, ez is nagyon szórakoztató, laza kis olvasmány. Kikapcsolódás céljából tökéletes. :) Nálam ugyan nem tudta megugorni az első rész imádatát, de nagyon szorosan a nyomában volt. Míg az első részben Paige bosszúálló énjét ismerhettük meg, ebben betekintést nyerhettünk a romantikus oldalába is. Paige mellett pedig Cory és Joan is nagyon szuper karakterek. A leveleket és üzeneteket pedig nagyon imádtam. És várjuk a folytatást! :)

 

Értékelés: 5/4,5 ⭐

Kedvenc idézetek:

„Tudom jól, hogy ő az. Ő az igazi. Tudom, mert mellette a levegőt is furcsábban veszem. Boldogabban.”

 

„Ha túl sok időt töltesz valakivel, hamar a részeddé válik.”

 

„A szívem olyan hangosan kalapált, mint amikor cipőt mosunk a mosógépben. Esküdni mertem volna, hogy ő is hallja. Azt, hogy érte dobban az én megsebzett szívem.”

 

„Ha nem siet a hamburgeremmel, az ő kocsiját is ellopom.”

 

„A metró felé sietve próbáltam bepötyögni Joannek a történteket. Természetesen a hülye autokorrekt nem segített valami sokat. Julie ellopta a teleszkópomat. Nem tudom, hogy ki a fene fejleszti a telefonokat, de menjen szabadságra.”