Kleinheincz Csilla - Ólomerdő (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.

 

Véleményem:

Az Ólomerdőre egy volt egyetemi tanárom hívta fel a figyelmemet, és már akkor, az első rész olvasása után beleszerettem ebbe a világba. Azóta eltelt körülbelül 5 év, most újra kezembe vettem a sorozatot, hogy végre elolvashassam a lezárást is, ami nemrég jelent meg, mivel a második kötet igen sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Öt évvel később csak halványan derengett a történet, de mindennél jobban emlékeztem arra az érzésre, amit ez a történet kiváltott belőlem. Egyszerűen imádtam akkor és most is. Kleinheincz Csilla annyira mesterien, meseszerűen fogalmaz, hogy néha meg-megálltam egy-egy mondatnál, hogy újra elolvashassam, annyira szép íve volt a mondatnak. Élmény volt olvasni a hosszú, több soron átívelő mondatokat, amelyeket a rövid és velős mondatok váltottak fel, így lett kerek egész és élvezhető a történet.

 

Mindig furcsa egy olyan világról olvasni, ami olyan helyeken játszódik, amiket ismerünk. Mert az, hogy New Yorkból, vagy akár Londonból nyílik egy átjáró egy másik világba nem annyira szürreális, mint az, hogy jelen esetben Gödöllőről léphetünk át Tündérország földjére.

 

„Az úttesten már látta a szürke ködöt, amely – ahogy István közeledett felé – megszilárdulva erdővé állt össze. Egy darabig egyszerre sétált a Gödöllőn átvezető út szélén és a megfoghatatlan, füsttörzsű fák között, és a két világ, az igazi és a mesebeli, egyaránt lehetett volna képzeletének szüleménye.”

 

Főhősünk, Emese, Gödöllőn éli mindennapjait, anyja évekkel ezelőtt eltűnt az életéből, de egyvalamit megtanított neki már kislánykényt: ígéretet csak akkor tegyen, ha azt komolyan is gondolja, mert különben a megszegett ígéretnek ára van: egy-egy kificamodott boka, vagy akár egy rettenetes hasfájás. A Tündérvilág törvényeit be kell tartani, és Emese, akinek anyja tündér volt, sem mentes ezen törvények alól. Mese, ahogy apja becézi, nem tud sokat a Tündérek világáról, mert a kislányként hallottakat valahogy elfelejtette. Egy nap azonban apja után kezd kutakodni, és megtalálja anyja padláson hagyott dolgait. Amikor meglátja ezeket, hirtelen eszébe jut minden, és elindul a Rengetegbe megkeresni a szüleit.

 

A Rengetegben, ahol a mágia és a varázslat lakozik nem minden olyan, mint amilyennek Emese azt elképzelte. Útja elején megismerkedik Rabonbánnal, aki egyeséget ajánl neki, Emese azonban nem fogadja el, úgy vág neki a Rengetegnek. Itt számtalan veszély és izgalom vár a lányra. A történet egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót. Ha nem akciódús éppen, akkor a múltba tekintünk vissza, hogy megismerjük Emese anyja, Lóna és testvére, Firene történetét. Szépen lassan végül számunkra is kitisztul a kép, hogy miként és hogyan keveredett ebbe a történetbe Emese apja, és hová tűnt Lóna oly sok évvel ezelőtt.

 

A történet fantasy, mesei és népmesei elemeket egyaránt tartalmaz, azonban egyáltalán nem érződik mesének a történet. Egyáltalán nem vidám, kicsit borongós, baljós hangvétele van a történetnek, mégis húzza magával az olvasót egész végig. Kleinheincz sok elemet kölcsönzött a mesékből, mint pl. Firtos/Tartód figurája, sárkányok, hattyúvá változó emberek, Üveghegy, stb.

 

Ebben az első részben tehát megismerhetjük Tündérországot, egészen pontosan az Ólomerdőt. Számtalan veszélyen és kalandon keresztül követjük Emesét, amíg kislányból felnőtté nem válik a könyv végére. De a történet itt nem ér véget, folytatódik a sorozat második részében az Üveghegyben. Külön kiemelném a gyönyörű borítót, valamint az illusztrációkat az egyes fejezetek előtt. Nagyon igényesek és találóak voltak.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak, ki-ki az életével irányíthatja csak. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.”

 

„- Nem akarom, hogy emberek között nőjön fel. Semmit sem tudtok a szabályokról. Mi tudjuk, hogy mindennek ára van. Ti bármit megtesztek… és nem fizettek.”

 

„A meséket érteni kell, nem megélni.”                                   

 

„Mögötte az erdő felkavarodott, körvonalai elmosódtak. A valóság, az emberek világa úgy kapta fel hátára és sodorta el a messzeségbe, akár a szél a zsinegjét vesztett papírsárkányt, és mögötte üres maradt az ég.”