2023. április 16., vasárnap

K. M. Holmes - Dario

A Dario olvasásának úgy kezdtem neki, hogy nem olvastam el előtte a fülszöveget, így nem is tudtam, hogy mire számíthatok. Kaptam egy elég nehéz múlttal rendelkező férfi főszereplőt, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg a történetet, ami két idősíkon és két helyszínen játszódik. A múltban Miamiban és a jelenben Kubában. Dario kubai fejezeteiben megismerkedhetünk a helyi kultúrával és nevezetességekkel, a miami történetszál pedig a maffia mélyebb rétegeibe enged betekintést.


Darionak nehéz gyermekkora volt, a szeme láttára végeznek anyjával, így megalapozzák a jövőjét, hiszen bosszút esküszik a bántalmazók ellen. Ám Dario nem az a lelketlen gyilkológép, aki szeretne lenni, vagy akinek gondolja magát. Mivel az ő szemszögéből olvassuk a történetet, belelátunk a gondolataiba egy-egy gaztette után. Legtöbbször szétmarcangolja a bűntudat, és az olvasó azt érzi, hogy legbelül egy érzelmes, szerethető és szeretetre méltó a mi főhősünk, függetlenül attól, hogy az élet és a sors milyen szerepet szánt neki. Talán még nem is olvastam olyan férfi szemszöget, ahol a férfi a bizonytalanabb, legalábbis a belső monológok alkalmával mindig oda lyukadtunk ki, hogy nem érdemli meg a boldogságot. Hányatott sorsa miatt egy kicsit meg is értettem ezt a tartózkodást.

"– Hidd el, a magány csak addig vonzó, amíg nem kényszer."

A másik főszereplőnk Hazel, akivel egy különleges alkalommal ismerkedünk meg, méghozzá egy cellába zárva Dario alagsorában. Innen indul kettejük kapcsolata, ami aztán természetesen más fordulatot vesz. Két sérült lélek, két sérült ember találkozása. Érdekes módon Hazel lesz az, aki biztosabb kettejükben, és ő lesz az, aki kibillenti Dariot a megszokott tagadásból. Nem fél tőle, és fel meri venni vele a harcot.



Kettejük kapcsolatának hátterében óriási maffiaharc áll, amely csak lassanként bontakozik ki a szemünk előtt. Személy szerint a jelenben játszódó jeleneteket jobban szerettem, de egy idő után sokkal érdekesebb dolgok derültek ki a múltbéli jelenetekből, így a végére az is nagyon izgalmassá vált. Nem mondom, hogy tele volt a történet akciódús jelenetekkel, sokkal inkább ismerkedés volt a részünkről Darioval és az ő élettörténetével. A végén kiderült egy-két érdekes dolog, ami miatt rettentően izgalmasra sikeredett, és alig várom, hogy folytathassam a sorozatot.

"– Szerintem az egy tévhit, hogy megítélhetünk embereket, és azt mondjuk rájuk, hogy jók vagy rosszak – ellenkezett. – Mindenkinek ezernyi tulajdonsága van. Egyszer önmagunk vagyunk, máskor gonoszabbak, elesettebbek vagy ostobábbak…"

Összességében úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó első rész volt. Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy több izgalmat fog-e rejteni, mert igazából csak ezt hiányoltam az első részből. :) Dario és Hazel karaktere is nagyon megfogott, és megint oda lyukadunk ki, hogy egyszerűen nem húzhatjuk rá valakire, hogy jó vagy rossz. Minden ember mögött egy élettörténet áll, amit meg kell ismernünk, máskülönben nem ismerjük meg a mozgatórugóit. Ha megismerjük, sokkal jobban el tudjuk fogadni. A rossz dolgokat elkövetett emberek is lehetnek jók, csak rosszkor voltak rossz helyen, rossz családba születtek, vagy éppen soha nem ismertek más életformát, mint az agressziót és az öldöklést. Aki ilyen családban nő fel, abból nagyon ritka esetben válik törvénytisztelő polgár. A Dario pont ezzel foglalkozik.
Annak ajánlom, aki szereti ezt a maffiás világot, és nem retten vissza egy-két gyilkolástól és agresszív viselkedéstől sem. :)

Értékelésem: 5/4 ⭐

📚 Ha felkeltette az érdeklődésedet a regény, akkor az Álomgyár Kiadó weboldalán ide kattintva megvásárolhatod: Dario

Kedvenc idézeteim:

"Az élet kemény. Minden azon múlik, hogy reagálunk rá. Vagy megtanulsz idomulni hozzá, vagy megtörsz."

"– Az élet csak egy sírásó – szólt keményen. – És az én gödröm már készen áll."

"Eltűnődtem azon, hogy milyen kiszámíthatatlan a sorsunk. Azt gondoljuk, hogy kézben tartjuk a jövőnket, pedig csak sodródunk az árral. Azt hisszük, ha van egy jó tervünk és keményen dolgozunk értek, akkor mi irányítunk. Micsoda önámítás! Mert ez az egész addig működik, míg nem történik valami váratlan, és kibillent az egyensúlyunkból. Ma már pontosan tudom, hogy a megoldás az alkalmazkodókepésségében rejlik. Ha valaki képes idomulni a váratlan helyzetekhez, akkor tudja kihozni a legtöbbet az életéből."

"Elfogad olyan embernek, amilyen vagyok. Az összes hibámmal, a zárkózottságommal, a múltammal együtt. Nincsenek kimondva bizonyos szavak, mégis tudja, mit rejtegetek. Féltem őt magamtól, de félek én is, mert olyan hatalmat adtam neki, amivel könnyen megsebezhet. Mégis vállalom. Mert mindig eljön az életben az a pont, amikor fel kell hagyni az óvatoskodással. Mi ez, ha nem bátorság? És ki ő, ha nem a legnehezebb próbatételem?"

A könyv adatai:
ISBN: 99789635702794
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 314 oldal
Megjelenés éve: 2022

Köszönöm szépen a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak! 💗

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések