Adva van két testvér, akiket óva intenek a Gonoszoktól, és arra készítik fel őket, hogyha eljönnének, akkor mit kellene tenniük. Egy fajta misztikus furcsaság lengi körbe a történetet. Engem eleinte rettenetesen zavart a sok olasz kifejezés. Túl sokszor, túl sok szó fordult elő a szövegben ahhoz, hogy élvezhető legyen. De egy idő után hozzászoktam.
"Egy jó könyv egyfajta mágia, olyasmi, amiben bátran elmerülhetek, nem kell attól tartanom, hogy a ránk vadászók elkapnak. Imádok így eltávolodni a valóságtól, főleg gondterhes időszakokban. Egy történetben bármi lehetséges."Nekem nagyon tetszett Emilia karaktere. Vittoriát annyira nem tudtuk megismerni, mert túl korán meghal a történetben. Rengeteg titok és rejtély övezi a történetet, amely egyre több és több lesz, ahogy haladunk előre a történetben. Harag pedig az a tipikus rosszfiú, akiről tudjuk, hogy egyébként jó lesz a végén, vagy legalábbis Emiliának mindenképpen. Ezt előrevetíti nekünk az első rész, amelyben ők ketten megismerkednek. Imádtam kettejük szócsatáit és jeleneteit. *-* Az egyik kedvenc párosom lettek.
Összességében azt kell mondjam, hogy ez egy remek bevezető kötet volt, amiben sok mindent megtudhattunk, de mégis oly keveset. Remélem, a kiadó tervezi a további kötetek kiadását is, mert szerintem sokan szeretni fogjátok Harag és Emilia történetét, na meg persze azt a rengeteg titkot, ami az egész történetet áthatja. Egészen az utolsó oldalakig imádni fogod.💗
Értékelés: 5/5 ⭐
U.i. A pokol hercegeiről szívesen olvastam volna még. Sőt, én benne lennék egy-egy különálló kötetben is, amelyben mindegyiküket megismerhetnénk, mert szerintem érdekes karakterek voltak. Többek mint a saját bűneik megtestesítői. :)
📚 Ha neked is megtetszett a történet, akkor a Könyvmolyképző Kiadó oldaláról te is megrendelheted: Gonoszok királysága
Kedvenc idézeteim:
"– Azt hittem meghaltál.
– Elnézést, hogy csalódást okozom."
"Mindig lesz valaki, aki megpróbál eltaposni, aki meg akarja mondani, ki vagyok én, milyennek kellene lennem. A szavakat gyakran fegyverré kovácsolják, de csak akkor hatásosak, ha jelentőséget tulajdonítok nekik ahelyett, hogy saját magamba vetném a bizalmamat."
"Ez a herceg nem olyan, mint amilyenek a tündérmesékben szerepelnek. Sötét haján nem ül aranykorona, izmos, tetovált karja nem ígér biztonságot. Csupa halál, düh, tűz, és ha valaki olyan ostoba, hogy erről elfelejtkezik, azt biztosan felemésztik a pokolbéli lángjai."
A könyv adatai:
Oldalszám: 440
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Kingdom of the Wicked
Fordító: Szabó Krisztina
ISBN: 9789635973514
Országos megjelenés: 2022.12.12
Köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak! 💗


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése