2023. május 7., vasárnap

Sylvia Day - Túl közel

Amikor először elolvastam a Túl közel fülszövegét, akkor nem tudtam eldönteni, hogy el akarom-e olvasni a könyvet vagy sem. Kicsit zavarosnak tűnt, de így a könyv elolvasása után teljesen érthetően volt zavaros.



Sylvia Day neve nem volt ismeretlen számomra. Amikor óriási Szürke ötven árnyalata lázban égtem, egy csomó hasonló erotikus könyvet olvastam. Az írónő Crossfire sorozata nagy kedvencem volt akkoriban, de ennek már vagy 10 éve, és én nagyon kevésre emlékszem a sorozatból, csak azt tudom, hogy szerettem. Azóta nem olvastam tőle, most pedig a kezembe vettem a legújabb magyarul megjelent regényét.

Amikor belekezdtem az olvasásba, úgy gondoltam, hogy jó volt az első megérzésem, nem nekem íródott ez a könyv. Egyszerűen nem tudtam egyetlen szereplőt sem megkedvelni, hihetetlenül kusza volt a történetszál. Négy főszereplő gondolatait, meglátásait, érzelmeit olvashattuk, de akiére a legjobban kíváncsi lettem volna, azét nem. Ahogy haladtam előre az olvasással, úgy bontakozott ki a csavaros háttértörténet is, és utána már engem is berántott a történet. A végén az állam is leesett, hogy Lily miket titkol. Azt eddig is tudtuk, hogy valami van a háttérben, de mindenki csak sejtette, senki sem tudta pontosan. Még most is egy kicsit homályos az egész, ezért tuti, hogy elolvasom a következő részt is, mert annyi titok van még elrejtve a sorok között, hogy semmiképpen sem hagynám veszni a történetet. *-*

Nem is tudom, hogy olvastam-e már olyan könyvet, ahol ennyi szereplőt ismerhetünk meg közelebbről, még sem kedvelem egyiket sem. Az életmódjuk, a viselkedésük, a gondolkodásuk rettenetesen távolt állt tőlem. Körülbelül az összes fejezet csöpög az erotikától és a testnedvektől. Ha még egyszer le lett volna írva, hogy mi folyik végig a lábán, akkor kihajítom a könyvet az ablakon. Szerintem kicsit túl lett tolva az erotikus vonal. Ebben a könyvben mindenki szexmániás, és csak erről vagy pedig a cégről tudnak beszélni. 

Ez egy őrült, fojtogató, kegyetlen szerelem. Valaha lágyabb, szelídebb érzelmeket kerestél, de alkalmazkodtál. Gyászolom azt a gyengéd fiatalembert, aki valaha voltál, de őrülten, kifulladva és kegyetlenül szerelmes vagyok abba, akivé váltál.
Összességében azt mondanám, hogy nem mindenkinek ajánlom a könyvet, csak azoknak, akik szeretik a túlzottan erotikus történeteket, törtető, álszent és hazug szereplőket, valamint a hatalmi játszmákat. A történet temérdek titkot rejt, ami miatt viszont ígéretes sorozatkezdés, és a folytatásért könyörög, ami remélhetőleg megoldja majd az összes felmerülő kérdést. Így visszagondolva egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a történet alakulása és az egész könyv sejtelmessége kíváncsivá tett. 

Értékelés: 5/3,5 ⭐

📚 Ha felkeltette az érdeklődésedet a regény, akkor az Álomgyár Kiadó weboldalán ide kattintva megvásárolhatod: Túl közel

Kedvenc idézetek:

"Vannak emberek, akik be tudnak ragyogni egy szobát. Az ő tehetsége abban rejlik, hogy amikor távozik, magával viszi az összes fényt."

"Ki találta ki azt a mítoszt, hogy a család mindenáron szeret és megvéd minket? Miért szédítenek minket azzal , hogy pusztán a genetika miatt meg kell bocsátanunk a toxikus viselkedést?"

"Ez a szerelem varázsa, nem igaz? Az engedély, hogy önmagunk lehessünk, tudva, hogy a másik szemet huny a hibáink felett."

A könyv adatai:
ISBN: 9789635706389
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Fordító: Horváth M. Zsanett
Oldalszám: 432 oldal
Megjelenés éve: 2023

Köszönöm szépen a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak! 💗

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések