Emmett, a bátor seriff, aki leszerelt katonaként (rangerként) tengeti mindennapjait szülővárosában, Rose Canyonban. Ám egy nap beállít hozzá a felesége, akit már legalább két éve nem látott. Blakely szintén a seregben szolgált, ahol orvos volt, ám elég sok tragédiát kellett átélnie ahhoz, hogy a szívét egy hatalmas fallal vegye körül, amit még a jóképű férjének, Emmettnek sem sikerült áttörnie. Egy váratlan nyomozási ügy azonban Rose Canyonba szólítja Blakelyt, ahol újra találkozhat férjével. A fogadtatása azonban nem olyanra sikerül, mint amilyenre tervezte.
Az eleje nagyon tetszett, szinte faltam a lapokat. Imádom azokat a kapcsolatokat, ahol van egy kis ellentét, szexuális feszültség a két fél között. 💖 Blakely és Emmett pedig nem túl békés módon váltak egy egymástól évekkel ezelőtt, így most kamatostul megadják a másiknak, ami jár. Ment az adok-kapok rendesen a két főszereplőnk között, ami okozott néhány vidám pillanatot az olvasóknak.
"A szerelem nem azt jelenti, hogy félrenézünk a nehéz pillanatokban, hanem hogy szembenézünk velük, és megküzdünk a félelmünkkel."
Sajnos elég hamar dűlőre jutottak egymással, így a történet közepe egy kicsit leült. Úgy éreztem, hogy ugyanazt a romantikus jelenetet olvasom körbe-körbe, és azt hittem lejtmenetbe kapcsol a történet. Ekkor azonban belépett végre az eddig háttérbe húzódó nyomozás, és komolyabban foglalkoztak az üggyel, ami nagyon jót tett a regénynek. Blakely és Emmett szépen lassan kezdte átlátni a dolgokat, és minél közelebb kerültek a megoldáshoz, annál nagyobb veszélyben voltak. 👮
***SPOILER***
Nekem nem igazán tetszett, hogy Emmett megjátszotta a halálát. Értem én, hogy úgy gondolta, nincs más kiút a dologból, de megtenni ezt azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek, nem volt valami szép. Főleg úgy, hogy tisztában volt vele, hogy Blakely már eleget veszített életében, és csak azért nem akart vele kapcsolatot, mert félt, hogy előbb utóbb őt is elveszíti majd. Erre pont ez jut az eszébe... Nem tudom, hogy én ilyen könnyen megbocsátottam volna-e a szerelmemnek, ha a poklok poklát járatta volna meg velem.
***SPOILER VÉGE***
![]() |
| Eredeti borító |
Nagyon kíváncsi vagyok a harmadik részre is, ahol majd Holdenről tudhatunk meg többet, de kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még a nyomozással, mert még mindig nem tudjuk, hogy ki volt az egész bűntény értelmi szerzője. Egyre jobban kedvelem a srácokat a Cole Security Forcesból is, ebben a részben Liam volt a kedvencem. Remélem, az ő sorozatukat is hozni fogja a kiadó. 🙏



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése