Kleinheincz Csilla - Üveghegy (Értékelés)

Fülszöveg:

A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.

Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

 

Véleményem:

Így második olvasásra sokkal jobban tudtam szeretni ezt a történetet. 2018-ban olvastam utoljára, akkor 3 év telt el az első és a második rész olvasása között, így lehet, hogy az volt a gond. Most közvetlen az első után olvasva sokkal jobban tetszett. A könyv két kisregényből tevődik össze: az Üveghegyből és a Kősárkányból. Az Üveghegyben végig Lóna gondolatait ismerhetjük meg, őt követjük, amíg próbálja újjáépíteni kapcsolatát lányával, Emesével. Emese kétlaki életet él, mert ugyan még iskolába jár, viszont iskola után van, hogy a Rengetegen keresztül átbiciklizve Lónánál tölti az éjszakát. Anyja háta mögött szervezkedésbe kezd, megkísérli feltámasztani apját, ám a lány nem tudja, hogy a holtak feltámasztása milyen következményekkel jár. A feltámadt emberek sárkánnyá válnak, akiket egy valami éltet, fel akarják falni szeretteiket. Emese is áldozatául esik apja szeretetének, és elveszíti jobb karját. Lóna pedig, hogy megmentse lánya és saját maga életét, elveszi István emlékeit, így csak a sárkány tudat marad, ami már nem akar ártani nekik. (Nem tudom miért, de az, hogy Emese elveszíti a karját teljesen kiment a fejemből, egyáltalán nem emlékeztem rá.

 

Innen indul a következő rész, a Kősárkány. Ebben a részben már nem csak Lóna gondolatait olvashatjuk, a hangsúly immáron Emesén van, de megjelenik Firene és Adél egy-egy fejezet erejéig is. Emese immár 16 éves. A vele egykorú gyermekek világfájdalma és sehová sem tartozása megkeseríti mindennapjait. Ha ez még nem volna elég gyászolja apját, akit másodszor is elveszített, és hiányzó jobb karja sem könnyíti meg az életét. Kleinheincz nagyon érzékletesen ábrázolta a tinédzserek problémáit és útkeresését.

„És tanulni. Itt is, ott is. Iskolapadban, egy tündér mellett ülve, könyvet olvasva, internetet böngészve, hátha a sok tudásmorzsa egyszer csak összeáll, hátha a birtokolt és nem hiányzó ismeretek érintkező és egyre táguló határa őt is körülrajzolja és meghatározza egy napon.”

Emese két útra is elmegy, hogy megtalálja önmagát. Ezeken az utakon számtalan kaland vár rá.

 

Az Üveghegy sokkal komorabb, kevesebb a cselekmény, sokkal inkább a belső vívódásokra helyezi a hangsúlyt. Mélyebb, komolyabb mondanivalóval rendelkezik. Nagyon érdekes a sárkányok jelenléte, kíváncsi vagyok, hová fut ki ez a történetszál. Rabonbánt nagyon hiányoltam ebből a részből, mert az elsőben ő vált a kedvenc karakteremmé. Remélem a zárókötetben több szerep jut majd neki. Az Ólomerdő 2007-ben debütált, hét évvel később (2014) érkezett a folytatás, az Üveghegy, a trilógia utolsó része pedig 2019-ben jelent meg. Már nagyon kíváncsi vagyok az Ezüstkézre.

Értékelés: 5/4,5 ⭐

 

Kedvenc idézeteim:

„Ki adott hatalmat a gyerekeknek, hogy így meg tudják ütni a szavukkal az anyjukat?”

 

„Ha megtagadsz, és ott maradsz közöttük, elsorvadsz. Tudom, mert én is elsorvadtam. Fölfal az a világ, megbénítja a szívedet. Félni fogsz, holott erős vagy, gyűlölöd majd magad, pedig szeretned kéne, nem engedsz el, amikor a kötél már gúzs és nem kapaszkodó, és az elől menekülsz majd, amire vágysz. Alattomos méreg az emberi, Emese.” (Lóna az emberi világról)

 

„Nem hiányzik, hogy azt mondd, nem számít a véleményük, mert ez nem igaz. De, igenis számít, mindenkié számít, azt viszont nekem kell eldöntenem, hogyan értelmezem, és mihez kezdek vele.”

 

„Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne kerüljenek elő. Megismételhetetlen , soha vissza nem térő lények, akikkel ébren sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk hát sokáig őket.”

 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.”

 

„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”