N. Nagy Zoltán - Keselyű (Értékelés)

 

Fülszöveg:

A Babits-gyilkosságok sötét játszmájában nincsenek válaszok, csak újabb holttestek. Magyarország, 2014. Szigeti Zalán nyugodt élete pillanatok alatt fenekestül felfordul, amikor a háza melletti játszótéren a szeme láttára égetnek el egy embert. Hamar világossá válik számára, hogy a gyilkos macska-egér játékba kezdett vele, amelyben nemcsak a saját élete a tét, de a családja is veszélybe kerül. A szövevényes nyomozás vezetője, Budai László rendőr alezredes meg van róla győződve, hogy a tettes azonos a 25 évvel korábban órásmesterként dolgozó Keselyű Richárddal, aki majdnem két tucat embert ölt meg, mielőtt 1989-ben nyoma veszett. Ahogy a múlt árnyai megelevenednek a jelenben, egyre több jel mutat arra, hogy a gyilkosságok kapcsolódhatnak a költőfejedelem, Babits Mihály életéhez. Zalán a rendőrséggel párhuzamosan kutatja a sötét összefüggéseket, de a holttestek száma egyre csak nő, és a halálos játszmában senki nem lehet biztonságban. Mi köze van Babits Mihálynak egy sorozatgyilkoshoz? Létezik-e a titokzatos Keselyű? Ahhoz, hogy eljusson a súlyos titkok között lappangó igazsághoz, Zalánnak egyedül kell szembenéznie a rá vadászó gyilkossal.

 

Véleményem:

Ha idén egy magyar krimit olvasol el, akkor az legyen a Keselyű. A molyon figyeltem fel erre a könyvre, nem ismertem az íróját, nem tudtam, hogy miről szól a történet, de a borító nálam azonnal betalált. Elolvastam a fülszöveget és az alcímet (A Babits-gyilkosságok) és azt gondoltam, nekem ezt el kell olvasnom. Babits az egyik kedvenc magyar szerzőim közé tartozik, így nagyon furdalt a kíváncsiság, miként építi bele a történetbe a Babits-szálat az író. Nem kellett csalódnom, a könyv nálam 5/5 csillag lett.

 

Szeretem azokat a krimiket, amikben folyamatosan történik valami, nem csak a nagy elmélkedések mennek a gyilkosságok körül. Itt ezt megkaptam, és emellé még annyi csavart, hogy csak a fejemet kapkodtam, hogy mi történik? N. Nagy Zoltán nagyon jól mozgatta a szálakat, szépen terelgette az olvasókat egy-egy gyanúsított felé, hogy elhiggyük, hogy ő a gyilkos, aztán jön a váratlan fordulat, hát ez sem jött be. Főszereplőnkkel, Szigeti Zalánnal és a rendőrséggel együtt nyomozunk az elkövető után, aki 25 évvel ezelőtt is hasonló módszerekkel gyilkolt. A halottak mellett pedig mindig ott hevert Babits Jónás könyvéből vett mondata: „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” A rendőrség próbálja felkutatni a kapcsolatot a gyilkos és Babits között, kisebb nagyobb sikerrel. Nagyon szerettem azt a történetszálat, ami Babitshoz volt köthető. Amikor róla és az életéről volt szó, egyfajta borzongás futott rajtam keresztül mindig. Ez jelen volt akkor is, amikor különböző sorokat idéztek a Jónás könyvéből is. :)

 

Még ennyi krimivel a hátam mögött sem találtam ki, hogy ki lehet a gyilkos. Már körülbelül mindenkit gyanúsítottam, csak ezt az egyetlen embert nem. :) Én nálam ütött a csavar a végén, a szám tátva maradt. Visszagondolva persze voltak nyomok, amik elvezethettek volna hozzá, de nagyon jól rejtőzködött. Amikor letettem a könyvet, mert nem tudtam olvasni időhiány miatt, volt, hogy azon kaptam magam, hogy én is elemzem a bizonyítékokat, és keresem a gyanúsítottat.

 

Összességében nagyon szerettem ezt a történetet, mert izgalmas volt, fordulatos és magyar. :) Szerintem, ha N. Nagy Zoltán angolul publikálna, ezzel a könyvvel még sokra vihette volna. Remélem legalább Magyarországon eljut több emberhez a történet, mert szerintem megérdemli a figyelmet. Külön tetszettek azok a részek, amelyekben a mai magyarországi helyzeteket bírálja, mint pl. a bürokráciát, a rendőrséget, a MÁV-ot, a kórházak helyzetét, valamint a magyar focit. Realisztikusan ábrázolja ezeknek a szerveknek az elmaradottságát és sanyarú helyzetüket.

Értékelés: 5/5 ⭐

Kleinheincz Csilla - Ezüstkéz (Értékelés)

 

Fülszöveg:

Eltört a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.

Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról.

 

Véleményem /SPOILER/:

Nem könnyű megszólalni ezután a rész után sem. Ha valaki azt gondolná, hogy az első két résznél már nem lehet komorabb, akkor azt kell mondjam, hogy de, lehet. Az egész könyvöt átjárja egyfajta nyomasztó hangulat, azonban Emesével együtt érezzük a bizakodást, hogy majd ő lesz az a hős, aki megmenti Tündérországot, megmenti a Rengeteget. Aztán jön a kőkemény valóság, és Kleinheincz Csilla ott áll mellettünk, hogy a könyv felénél a nyakunkba zúdítsa a váratlant. Emese meghal. Amikor olvastam körbenéztem a szobában, hogy valakihez oda tudjak fordulni, hogy megkérdezzem, hogy ez most mi? Hogyan? Miért?

 

Azt hittem neki és Rabonbánnak jár a happy end, mert valahogy mindig olyan közel éreztem egymáshoz őket, mintha a történt fonala is afelé haladt volna, hogy nekik együtt kell lenniük. De ez nem az a mese. Ez nem is mese. Hanem a kőkemény valóság fantasyval megfűszerezve és mesei elemekkel átitatva. Sokkal komolyabb mondanivalóval van átszőve, mint egy romantikus szerelmi szál, és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt most nem ez a fontos, hanem a próbálkozás, a jobb világ elérése, majd az elbukás, a bűnhődés és vezeklés. Mert mindannyian próbálkozunk életünk során helyesen cselekedni, ami szándékainkkal ellentétben nem mindig sikerül. Hercsók a maga megtestesítője ennek. Azt hitte jót cselekszik, de csak még nagyobb problémát kavart. Az emberek, és ezesetben a tündérek is, gyakran beleesnek abba a hibába, hogy nem értékelik azt, amilyük van, és olyan dolgokra vágynak, ami a másiké. Hercsók irigyelte az embereket, mert csak egy életet élnek, nem születnek újjá régi életük emlékeivel, és azt az egy életüket próbálják úgy leélni, hogy a lehető legjobb legyen. Ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarta érni hibásak voltak, így meghasadt a világ.

 

Rabonbán Halállá válása sem volt előre sejthető, de legalább ő az, aki elérte azt, amire mindig is áhítozott, hős akart lenni. Ezt nevelték belé már fiatalkora óta, így az, hogy átvehette a Halál szerepét - és ezzel segít másoknak, de egyben meg is menti a világot -, fontos mozzanat volt életében. Emese végül a szabad akarat mellett dönt, és halála után eldöntheti, hogy újjá akar e születni, vagy eltávozik végleg, ez ad némi pozitív kicsengést a történetnek, de teljes feloldozást nem ad az olvasónak, és Lóna folyamatos veszteségei mellett nem csukjuk be boldogan a könyvet az utolsó oldal után. De ez cseppet sem von le a könyv értékéből. :)

 

Nincsenek szavak arra, hogy Kleinheincz Csilla milyen fantasztikusan szőtte ezt a történetet. Kiszámíthatatlan, izgalmas, tanulságos és valódi. Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik el szeretnének veszni egy másik világban, ahol folyamatos harc vár a szereplőkre. Nincs romantika, nincs vidámság, mégis húz magával a történet, mert tudni akarod hová lyukad ki a félig ember félig tündér Emese sorsa. Hogyan válik kislányból Ezüstkezűvé, és hogyan birkózik meg számtalan veszteséggel rövid élete során.

Értékelés: 5/5 ⭐

 

Kedvenc idézetek:

„A levegő mindig körülvesz minket, mégsem vagyunk ennek tudatában, csak amikor lehűl, felmelegszik, szélként kavarog. Lélegzetvételeink zöme észrevétlen múlik el, pedig ezektől függ az életünk.”

 

„Nem tudom miért. De a tündérek – és az emberek – nagyon gyakran kevesebbnek mutatják magukat, mint amennyit szerintük érnek.”

 

„Nincsen mágiájuk, mégis több csodát tesznek, mint mi több élet alatt sem. Hibákat követnek el és tévednek, és minden tévedésük új és megváltoztathatatlan, csodálatosan egyedi.”

 

„Az igazi borzalmak mélyre ékelődnek.”

 

 

Kleinheincz Csilla - Üveghegy (Értékelés)

Fülszöveg:

A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat.

Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják.

Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról.

 

Véleményem:

Így második olvasásra sokkal jobban tudtam szeretni ezt a történetet. 2018-ban olvastam utoljára, akkor 3 év telt el az első és a második rész olvasása között, így lehet, hogy az volt a gond. Most közvetlen az első után olvasva sokkal jobban tetszett. A könyv két kisregényből tevődik össze: az Üveghegyből és a Kősárkányból. Az Üveghegyben végig Lóna gondolatait ismerhetjük meg, őt követjük, amíg próbálja újjáépíteni kapcsolatát lányával, Emesével. Emese kétlaki életet él, mert ugyan még iskolába jár, viszont iskola után van, hogy a Rengetegen keresztül átbiciklizve Lónánál tölti az éjszakát. Anyja háta mögött szervezkedésbe kezd, megkísérli feltámasztani apját, ám a lány nem tudja, hogy a holtak feltámasztása milyen következményekkel jár. A feltámadt emberek sárkánnyá válnak, akiket egy valami éltet, fel akarják falni szeretteiket. Emese is áldozatául esik apja szeretetének, és elveszíti jobb karját. Lóna pedig, hogy megmentse lánya és saját maga életét, elveszi István emlékeit, így csak a sárkány tudat marad, ami már nem akar ártani nekik. (Nem tudom miért, de az, hogy Emese elveszíti a karját teljesen kiment a fejemből, egyáltalán nem emlékeztem rá.

 

Innen indul a következő rész, a Kősárkány. Ebben a részben már nem csak Lóna gondolatait olvashatjuk, a hangsúly immáron Emesén van, de megjelenik Firene és Adél egy-egy fejezet erejéig is. Emese immár 16 éves. A vele egykorú gyermekek világfájdalma és sehová sem tartozása megkeseríti mindennapjait. Ha ez még nem volna elég gyászolja apját, akit másodszor is elveszített, és hiányzó jobb karja sem könnyíti meg az életét. Kleinheincz nagyon érzékletesen ábrázolta a tinédzserek problémáit és útkeresését.

„És tanulni. Itt is, ott is. Iskolapadban, egy tündér mellett ülve, könyvet olvasva, internetet böngészve, hátha a sok tudásmorzsa egyszer csak összeáll, hátha a birtokolt és nem hiányzó ismeretek érintkező és egyre táguló határa őt is körülrajzolja és meghatározza egy napon.”

Emese két útra is elmegy, hogy megtalálja önmagát. Ezeken az utakon számtalan kaland vár rá.

 

Az Üveghegy sokkal komorabb, kevesebb a cselekmény, sokkal inkább a belső vívódásokra helyezi a hangsúlyt. Mélyebb, komolyabb mondanivalóval rendelkezik. Nagyon érdekes a sárkányok jelenléte, kíváncsi vagyok, hová fut ki ez a történetszál. Rabonbánt nagyon hiányoltam ebből a részből, mert az elsőben ő vált a kedvenc karakteremmé. Remélem a zárókötetben több szerep jut majd neki. Az Ólomerdő 2007-ben debütált, hét évvel később (2014) érkezett a folytatás, az Üveghegy, a trilógia utolsó része pedig 2019-ben jelent meg. Már nagyon kíváncsi vagyok az Ezüstkézre.

Értékelés: 5/4,5 ⭐

 

Kedvenc idézeteim:

„Ki adott hatalmat a gyerekeknek, hogy így meg tudják ütni a szavukkal az anyjukat?”

 

„Ha megtagadsz, és ott maradsz közöttük, elsorvadsz. Tudom, mert én is elsorvadtam. Fölfal az a világ, megbénítja a szívedet. Félni fogsz, holott erős vagy, gyűlölöd majd magad, pedig szeretned kéne, nem engedsz el, amikor a kötél már gúzs és nem kapaszkodó, és az elől menekülsz majd, amire vágysz. Alattomos méreg az emberi, Emese.” (Lóna az emberi világról)

 

„Nem hiányzik, hogy azt mondd, nem számít a véleményük, mert ez nem igaz. De, igenis számít, mindenkié számít, azt viszont nekem kell eldöntenem, hogyan értelmezem, és mihez kezdek vele.”

 

„Hová lesznek az álmok, amikor felébredünk? Mint az elme megunt játékai, úgy gurulnak el sötét zugokba, hogy aztán soha ne kerüljenek elő. Megismételhetetlen , soha vissza nem térő lények, akikkel ébren sosem találkozunk, s ha lehunyjuk szemünket, újabbak születnek, nem siratjuk hát sokáig őket.”

 

„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.”

 

„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.”