Fülszöveg:
Eltört a világ, meghasadt az
Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában
tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a
varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni
az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.
Emese mögött hosszú, súlyos
döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy
olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is
rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven
ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga
sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a
tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a
megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.
Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése
óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező
része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és
szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról.
Véleményem /SPOILER/:
Nem könnyű megszólalni ezután a rész
után sem. Ha valaki azt gondolná, hogy az első két résznél már nem lehet
komorabb, akkor azt kell mondjam, hogy de, lehet. Az egész könyvöt átjárja
egyfajta nyomasztó hangulat, azonban Emesével együtt érezzük a bizakodást, hogy
majd ő lesz az a hős, aki megmenti Tündérországot, megmenti a Rengeteget. Aztán
jön a kőkemény valóság, és Kleinheincz Csilla ott áll mellettünk, hogy a könyv felénél
a nyakunkba zúdítsa a váratlant. Emese meghal. Amikor olvastam körbenéztem a
szobában, hogy valakihez oda tudjak fordulni, hogy megkérdezzem, hogy ez most
mi? Hogyan? Miért?
Azt hittem neki és Rabonbánnak jár a
happy end, mert valahogy mindig olyan közel éreztem egymáshoz őket, mintha a
történt fonala is afelé haladt volna, hogy nekik együtt kell lenniük. De ez nem
az a mese. Ez nem is mese. Hanem a kőkemény valóság fantasyval megfűszerezve és
mesei elemekkel átitatva. Sokkal komolyabb mondanivalóval van átszőve, mint egy
romantikus szerelmi szál, és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt most
nem ez a fontos, hanem a próbálkozás, a jobb világ elérése, majd az elbukás, a
bűnhődés és vezeklés. Mert mindannyian próbálkozunk életünk során helyesen
cselekedni, ami szándékainkkal ellentétben nem mindig sikerül. Hercsók a maga
megtestesítője ennek. Azt hitte jót cselekszik, de csak még nagyobb problémát
kavart. Az emberek, és ezesetben a tündérek is, gyakran beleesnek abba a
hibába, hogy nem értékelik azt, amilyük van, és olyan dolgokra vágynak, ami a másiké.
Hercsók irigyelte az embereket, mert csak egy életet élnek, nem születnek újjá
régi életük emlékeivel, és azt az egy életüket próbálják úgy leélni, hogy a
lehető legjobb legyen. Ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarta érni hibásak
voltak, így meghasadt a világ.
Rabonbán Halállá válása sem volt
előre sejthető, de legalább ő az, aki elérte azt, amire mindig is áhítozott,
hős akart lenni. Ezt nevelték belé már fiatalkora óta, így az, hogy átvehette a
Halál szerepét - és ezzel segít másoknak, de egyben meg is menti a világot -, fontos
mozzanat volt életében. Emese végül a szabad akarat mellett dönt, és halála
után eldöntheti, hogy újjá akar e születni, vagy eltávozik végleg, ez ad némi
pozitív kicsengést a történetnek, de teljes feloldozást nem ad az olvasónak, és
Lóna folyamatos veszteségei mellett nem csukjuk be boldogan a könyvet az utolsó
oldal után. De ez cseppet sem von le a könyv értékéből. :)
Nincsenek szavak arra, hogy
Kleinheincz Csilla milyen fantasztikusan szőtte ezt a történetet.
Kiszámíthatatlan, izgalmas, tanulságos és valódi. Ezt a sorozatot azoknak
ajánlom, akik el szeretnének veszni egy másik világban, ahol folyamatos harc
vár a szereplőkre. Nincs romantika, nincs vidámság, mégis húz magával a
történet, mert tudni akarod hová lyukad ki a félig ember félig tündér Emese
sorsa. Hogyan válik kislányból Ezüstkezűvé, és hogyan birkózik meg számtalan veszteséggel
rövid élete során.
Kedvenc idézetek:
„A levegő mindig körülvesz minket,
mégsem vagyunk ennek tudatában, csak amikor lehűl, felmelegszik, szélként
kavarog. Lélegzetvételeink zöme észrevétlen múlik el, pedig ezektől függ az
életünk.”
„Nem tudom miért. De a tündérek – és az
emberek – nagyon gyakran kevesebbnek mutatják magukat, mint amennyit szerintük
érnek.”
„Nincsen mágiájuk, mégis több csodát
tesznek, mint mi több élet alatt sem. Hibákat követnek el és tévednek, és
minden tévedésük új és megváltoztathatatlan, csodálatosan egyedi.”
„Az igazi borzalmak mélyre ékelődnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése